A tervek szerint 34 milliárd forint értékű zöldmezős beruházással egy mezei hulladékkal fűtött erőművet épít Kalocsa határában a kiskunhalasi székhelyű Kalocsa Hőerőmű Kft. – erősítette meg lapunk információit Király György ügyvezető igazgató. Az 50 megawattos energiatermelő egység a térség 110 ezer hektáros termőterületén évente képződő mintegy 330 ezer tonna mezőgazdasági hulladékot – elsősorban szalmát és kukoricaszárat – alakítja hő-, majd villamos energiává. A program részeként egy műtrágyagyárat is felépítenek, amely a melléktermékként keletkező hamut és salakot hasznosítja majd.
Király elmondta, hogy a beruházás megvalósításához szükséges mintegy 6,5 hektáros terület már a rendelkezésükre áll. A kiviteli tervek az ETV-Erőterv Rt. közreműködésével már elkészültek, s zajlik az engedélyeztetési eljárás is. Az építkezés a jövő év tavaszán kezdődik, s 2008 végére fejeződik be. A tervek szerint a kalocsai erőmű 2009 januárjától már a hálózatra termel villamos energiát. Az ügyvezető igazgató elmondta, arról is megállapodás született, hogy a különböző erőművi berendezéseket melyik cégektől vásárolják meg. A jelöltek között dán és japán társaság is van.
Az erőmű és a hozzá kapcsolódó műtrágyagyár várhatóan csak 70-80 dolgozót foglalkoztat majd, ám az alapanyag-ellátást a térség közel ezer, különböző méretű mezőgazdasági üzeme biztosítja. A termelők egy részével már szerződést is kötöttek. Az útépítéseket is magában foglaló, összesen 34 milliárd forintos beruházást az idén bejegyzett projektcég saját erőből, illetve hitelből valósítja meg. Király a pénzügyi befektetőkről egyelőre csak annyit mondott, hogy azok ismert hazai vállalkozások, illetve pénzintézetek, akik az ország különböző pontjain, többek között Baján, Zalaegerszegen, Miskolcon és Medgyesegyházán – helyi projektcégek közreműködésével – további tíz hasonló beruházás megvalósítását tervezik.
