BUX 142535.08 0,56 %
OTP 46850 0,3 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Visszavásárolja vízművét Hódmezővásárhely

Kilenc év után kiszáll a hódmezővásárhelyi Zsigmondy Béla Víziközműveket Üzemeltető Rt.-ből a német Berlinwasser Betriebe (BWB) International AG. A város, miután a berlini vízműveknek visszafizette a 3 milliárd forintos kölcsönt, 100 forintért jut közműszolgáltató cégének 48 százalékos részvénycsomagjához.

2006. szeptember 4. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Közel két évig tartó tárgyalás után kiszáll a hódmezővásárhelyi – a város ellátását biztosító – Zsigmondy Béla Víziközműveket Üzemeltető Rt.-ből a német Berlinwasser Betriebe (BWB) International AG – erősítette meg lapunk információit Lázár János polgármester. A város a berlini vízművektől 100 forintért vásárolhatja vissza közműszolgáltató cégének – még 1997-ben értékesített – 919, 6 millió forint névértékű, 48 százalékos üzletrészcsomagját. Lázár kifejtette: a néhány nappal ezelőtt befejeződött tárgyalásokon abban is megállapodtak, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat a kisebbségi tulajdonosnak visszafizeti a cégnek még 1997-ben nyújtott, mai értéken számolva 11,32 millió euró (mintegy 3 milliárd forintnyi) tagi kölcsönt. A Berlinwasser viszont elsősorban az elmaradt fejlesztések miatt 2,250 millió euró, azaz mintegy 630 millió forint értékű kártérítést fizet a helyhatóságnak. A polgármester elmondta, hogy a kilenc évvel ezelőtt kötött és 2022. december 31-éig érvényes szindikátusi szerződés felbontása számításaik szerint mintegy 1,5–1,8 milliárd forintos megtakarítást jelent a város számára. A következő 16 évben ugyanis csupán menedzsmentdíjként 1,314 milliárd forintot kellett volna kifizetniük, de a bérleti díjak és a kölcsön kamatterhei is tetemesek voltak. A BWB-vel kötött szindikátusi szerződést részben peres eljárás, részben pedig peren kívüli egyezség révén sikerült felbontani – közölte Lázár.
Hódmezővásárhely még a 90-es évek közepén, elsősorban a város szennyvízhálózatának mielőbbi kiépítése miatt döntött úgy, hogy szakmai befektetőnek értékesíti az akkor még kft.-ként működő társaságának 48 százalékos üzletrészét. A tervezett beruházások ugyan rövid idő alatt sikeresen megvalósultak, ám 1998-tól évente átlagosan 5 százalékkal nőtt a víz- és csatornadíj, és az üzemeltető társaságot terhelő egyéb kötelezettségek miatt a Zsigmondy Rt.-nél jelentős, immár az alapszolgáltatásokat is veszélyeztető vagyonvesztés következett be. A cég az egyre nagyobb önkormányzati támogatás ellenére az elmúlt években már veszteséges volt. Igaz, a többségi tulajdonos már 2004 végén kikényszerített egy 12 százalékos díjcsökkentést – tette hozzá a polgármester.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet