BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Mekkora problémát jelentenek cégének a nem fizetők?

2006. július 26. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Alba-Ép Kft.: felderítő csoportot hoztak létre
Tomóczky Ferenc, az Alba-Ép Kft. gazdasági igazgatója elmondta: immár közel 100 millió forintos kintlévőségük csökkentése érdekében minden lehetőséget megragadnak. Még tavaly – házon belül – egy adósságbehajtásra szakosodott, illetve egy a leendő partnerek fizetőképességét felderítő csoportot is létrehoztak. Segítik majd azoknak a cégeknek a munkáját, amelyek listát készítenek az adósokról. Immár tucatnyi olyan partnerük van, melyek jó ideje nem rendezték tartozásukat, ráadásul egy részükkel továbbra is kénytelenek együttműködni.

Mozaik Lánc Kft.: húszmilliójuk ment el adósságbehajtásra
Az elsősorban élelmiszer- és vegyiáru-nagykereskedelemmel foglalkozó Mozaik Lánc Kft. pénzügyi vezetője, Schubert Lajosné szerint néhány nappal ezelőtt készült el az elemzésük, amely szerint lejárt határidejű kintlévőségük meghaladja a 240 millió forintot. Kiszámolták azt is, hogy az elmúlt két év során több mint 20 milliót költöttek adósságbehajtásra, illetve a vevői kockázatok elemzésére, sajnos nem sok sikerrel. Immár havonta kénytelenek rostálni partnereiket annak érdekében, hogy működőképességüket megőrizzék.

Ferro-Stein Kft.: dekádonkénti fizetés jöhet csak szóba
Csanádi János, a német tulajdonban lévő Ferro-Stein Gépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója szerint jelentősebb munkát idehaza már csak úgy vállalnak, ha a vevővel sikerül megegyezni a dekádonkénti fizetésben. Hetente követik és elemzik, hogy partnereik mikor teljesítenek. Ennek ellenére kintlévőségeik, lejárt határidejű tartozásaik folyamatosan nőnek, s immár meghaladják a 150 millió forintot. A kormány az elmúlt időszakban, különösen az alvállalkozók érdekében, több jó lépést tett, ám számos területen további szigorító intézkedésekre volna szükség.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet