Felszámolják a Carnex-csoporthoz tartozó, zalaegerszegi székhelyű Goldsun Hűtőház Rt.-t – erősítette meg lapunk információját Somogyi Ferenc, az eljárás lefolytatásával megbízott TM-Line Kft. ügyvezető igazgatója. A Zala Megyei Bíróság határozata június 16-án vált jogerőssé. A 99 százalékban az ugyancsak felszámolás alatt lévő Zalabaromfi Rt. tulajdonában lévő cégnek az előzetes adatok szerint több száz millió forint adóssága van. Már döntöttek arról, hogy a jelenleg nyolcvan dolgozót foglalkoztató Goldsunt átvilágítják, a termelést pedig folytatják. A még jelenleg is mintegy háromezer tonnás hűtőtároló-kapacitással rendelkező társaság legnagyobb megrendelője és egyben adósa is az ugyancsak a TM-Line által felszámolt Zalabaromfi. A cég élére Jáger Lajos személyében új vezérigazgatót neveztek ki, akit azzal bíztak meg, hogy a Goldsun működőképes maradjon és sikeresen végrehajtsa azt a várhatóan már júliusban elkezdődő reorganizációs programot, amelynek legfontosabb célja a működési költségek csökkentése. Az egyik legfontosabb cél a meglévő kapacitások teljes kihasználása. A társaságnak a hűtő-tároló kapacitások mellett évi 1000-1200 tonna különböző fagyasztott termék – galuska, nudli, szilvás gombóc – gyártására alkalmas üzeme is van, amely hamarosan új termékekkel lép majd piacra. Az egymásra utaltság miatt nem kizárt, hogy a Zalabaromfit és a Goldsunt – várhatóan jövőre – együtt értékesítik majd – tette hozzá Somogyi.
A Mónos Péter befektető nevével fémjelzett Carnex évi 140-150 milliárd forintos árbevétellel eddig az ország legnagyobb húsipari vállalkozása volt: a baromfiiparban piacvezető szerepet töltött be, a hússzektorban pedig a második helyet foglalta el a Csányi Sándor OTP-vezérhez tartozó Délhús és Pick mögött. A megrendült anyagi helyzetű csoport cégei közül a Zalabaromfi mellett a felszámolás sorsára jutott már a Borsi Hús Rt., a Falcotrade Rt., a Merian Finomszárnyas Különlegességek Rt. és a Békéscsabai Baromfi-feldolgozó Kft. is. Egyébként egyszer már felszámolták a ’90-es években még a BÉT-en jegyzett Goldsunt is. A Carnex, illetve a Zalabaromfi elsősorban a hűtőipari háttér megteremtése érdekében a felszámolásból vásárolta meg a céget.
