Közel duplájára emeli a győri fejlesztő központban dolgozó mérnökök számát az osztrák Magna Steyr AG, miután Grazban végleges döntés született arról, hogy újabb fejlesztési programokat telepít Magyarországra – erősítette meg lapunk információit Igor Oreb, a Magna Steyr ECH Győr Kft. kirendeltségvezetője. (A társaságnál eddig 47 főt alkalmaztak, 2008-ra 83-ra emelik a létszámot.)
Igor Oreb lapunk kérdésére elmondta: Magyarországra kerül többek között a logisztikai feladatok egy része, a karosszéria, a hajtáslánc, valamint az elektronikus alkatrészek és részegységek tervezése is. Olyan központot alakítanak ki Győrben, amely 2010-től már egy komplett autó kifejlesztésére is képes lesz. A világ 22 országában 219 gyártó és 49 fejlesztő központot működtető, összesen 81 ezer dolgozót foglalkoztató Magna Steyr többek között az Audinak, a BMW-nek, a Fiatnak, valamint a Ferrarinak szállít és fejleszt alkatrészeket.
A Magna Steyr ECH-t 2001-ben elsősorban azért alapították, hogy a kelet-közép-európai piacon jelen lévő vezető világmárkáknak, elsősorban az Audi győri gyárának különböző mérnöki szolgáltatásokat nyújtson. Kezdetben mindössze hat, tavaly viszont már 37 dolgozót foglalkoztattak. Igor Oreb elmondta, a Magna Steyr eddig több mint 120 millió forintot költött a győri központ kialakítására. Az év elején az is felmerült, hogy a tavaly 230 ezer különböző típusú járművet gyártó osztrák cég BMW-összeszerelő üzemet létesít Győrben, ám végül elsősorban piaci szempontok, valamint az olcsóbb munkaerő okán az indiai Poona mellett döntöttek.
