Mezőtúr, Törökszentmiklós és Mohács határában épít szélerőműparkot a Budapesten bejegyzett Békéswind Kft. – erősítette meg lapunk információit Molnár László ügyvezető igazgató. A beruházási program összértéke várhatóan meghaladja a 40 milliárd forintot. Molnár elmondta, Mezőtúron és Törökszentmiklóson a terület és a megvalósításhoz szükséges összes engedély már a társaság rendelkezésére áll. Egyelőre mindkét helyszínen, összesen mintegy 3 milliárd forintos költséggel, két-két német gyártmányú széltornyot állítanak fel. A berendezéseket az áramátadó állomásokkal együtt már a nyáron üzembe helyezik.
Ezzel párhuzamosan elkezdődött a mohácsi szélerőműpark-program előkészítése is. Ezt a beruházást a Békéswind tulajdonában lévő s néhány nappal ezelőtt bejegyzett Mohácswind Kft. valósítja meg és működteti. Az ügyvezető igazgató közölte: a Duna-parti városban a beruházási program első ütemének keretében szintén két, száz méter magas, évente összesen 8 millió kilowattóra áram termelésére alkalmas széltornyot állítanak fel, mintegy 1,5 milliárd forintos költséggel. A létesítmények egy részének az a 6 hektáros terület ad majd helyet, amelyet a közelmúltban vettek meg 5,8 millió forintért. A széltornyok felépítéséhez szükséges többi területet egy 25 évre szóló szerződés keretében veszik bérbe. A Békéswind, illetve a Mohácswind szélerőműparkonként mintegy 25-30 energiatermelő egységet állít majd föl.
