Az ivóvíz minőségével szemben támasztott követelményeket még a 201/2001-es kormányrendelet tartalmazza, amely szigorú határértékeket szab meg az ivóvíz oldottanyag-, valamint baktériumtartalmával kapcsolatban. Az ivóvíz nem tartalmazhat egészségre káros anyagokat a megengedettnél magasabb koncentrációban, viszont tartalmaznia kell minden olyan összetevőt, amelyre az emberi szervezetnek szüksége van és felvétele csak ivóvízzel biztosítható. Meg kell oldani, hogy a víz „esztétikailag” is kifogástalan legyen: színtelen, szagtalan, friss és jóízű.
Egy városi víztisztítónál a rendelkezésre álló vízbázis és annak minősége, szennyezőanyag-tartalma állandónak tekinthető – katasztrófáktól, például árvizektől eltekintve –, ezért kiválasztható az optimális tisztítási eljárás, amely csak arra az adott vízre érvényes. Az katasztrófahelyzetekben azonban új helyzet áll elő, ilyenkor első lépésként a nyersvízből az úszó és durva szennyeződéseket távolítják el, ezt követi a vas- és mangánmentesítés, majd a gázok (metán, oxigén, szén-dioxid) és más káros anyagok (nitrát, arzén) kivonása adszorbcióval, levegőztetéssel, ionizációval.
A következő fázisban történik a derítés, ennek során az apró, nem ülepedő és kolloid lebegő szennyezéseket távolítják el. Ez úgy történik, hogy a vízben vegyszerek hozzáadásával jól ülepedő csapadékot hoznak létre, majd a lebegő anyagokat homok, dolomit és grafit szűrőréteg segítségével fogják fel. Az így kapott vizet fertőtlenítik ózonozással, UV-fénnyel, klórozással, majd pedig az íz- és szaganyagok eltávolítása végett a folyadékot aktív szénen vezetik keresztül. Az így kapott ivóvíz kerül végül a fogyasztóhoz. Ebben az esetben minden igényt kielégítő higiéniás feltételek teremthetők, ami csökkenti a tisztított víz visszafertőzésének valószínűségét.
Akadnak azonban olyan súlyos helyzetek is, amikor kizárólag mobil víztisztítással oldható meg a feladat. Ebben az esetben külön gond, hogy nem ismert a tisztítandó víz minősége, tehát olyan eljárást kell alkalmazni, amely különböző szennyezőanyag-tartalom emellett is megbízható eredményt szolgáltat, valamint a tisztítási és tárolási folyamatot zárt rendszeren belül képes megoldani. Az idők folyamán számos víztisztítási eljárást dolgoztak ki, azonban ezek nagy része nem, vagy csak korlátozottan alkalmazható mobil berendezésben. Napjainkban az egyik legújabb technológia a vegyszermentes, vagy vegyszerrel csak minimális mértékben támogatott ultra- és fordítottozmózis-szűrők kombinálása. Az ultraszűrés folyamán a vízben lebegő szennyeződéseket – például a baktériumokat is – távolítják el, majd ezt követi az ozmózis jelenség – amelyben egy féligáteresztő membránnal szétválasztott folyadékban az oldott anyagokat választják ki. Ez a tisztítási folyamat olyannyira eredményes, hogy a kapott vízben az oldott és egyéb más anyagtartalom túl kicsi az emberi fogyasztáshoz, így azt valamilyen formában pótolni kell. A Magyar Honvédség kötelékében egyébként működik egy víztisztító század, amelynek ilyen technológiával működő nyolc berendezése közel 500 ezer ember minimális ivóvízigényét képes kielégíteni.
Vajnai Lajos