A közelmúltban 250 milliós fejlesztési program megvalósításába kezdett a bátaszéki Bát-Grill Kft. – erősítette meg lapunk információit Szekeres Sándor ügyvezető igazgató. Az uniós támogatás segítségével megvalósuló beruházás keretében elsősorban technológiafejlesztésekre kerül sor, de 400 négyzetméterrel bővítik a gyártóterületet, illetve a cég raktárkapacitását is. A fejlesztési program elsősorban a hatékonyság növelését szolgálja, létszámbővítés egyelőre nem lesz, ám csökkenteni tudják a dolgozók munkaidejét. Ezzel párhuzamosan a több mint 90 dolgozót foglalkoztató cégnél döntés született egy újabb fejlesztési program megvalósításáról is. Szekeres a részletekről nem kívánt nyilatkozni, azt azonban elmondta, hogy hamarosan megteremtik a konzerv- és a tápgyártás feltételeit is. Ezt a programot várhatóan a csoporthoz tartozó Bát-Hund Kft. valósítja meg. Az 1995-ben alapított Bát-Grill évente több mint 5 ezer tonna, döntően a tulajdonosi körtől beszerzett baromfit vág le és dolgoz fel. A társaság tavalyi árbevétele elérte az 1,4 milliárd forintot, s az előzetes adatok alapján úgy tűnik, hogy a madárinfluenza okozta veszteségek ellenére 2005-öt is pozitív eredménnyel zárják. A cégnek tavaly októbertől április végéig a kilónkénti 50 forintos árcsökkenés miatt mintegy 100 millió forintos árbevétel-kiesése volt.
