Meghiúsulhat az év eleje óta felszámolás alatt lévő ózdi kohászati cég, a Finomhengermű „Munkás” Kft. tevékenységének újraindítása – hozta a NAPI Gazdaság tudomására Gulyik Zsolt, a Contact Nord Felszámoló, Vagyonkezelő Kft. képviselője, felszámolóbiztos.
A felszámoló a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal hivatalos értesítése alapján olyan tájékoztatást kapott, miszerint egy eddig ismeretlen – feltehetően a társaság korábbi beszállítói, illetve tulajdonosi érdekköreihez köthető –, amerikai bejegyzésű cég vételi jogot szerzett a Finomhengermű „Munkás” Kft. ingatlanvagyonának meghatározó részére és tulajdonosként kívánja regisztráltatni magát.
Az eddig rendelkezésre bocsátott dokumentumok és információk alapján a felszámoló álláspontja az, hogy a tulajdonszerzési kísérlet, annak módja és körülményei jogilag aggályosak, ezért a felszámolás alatt lévő társaság vagyonának védelme, a hitelezői igények kielégítésének fedezetét szolgáló vagyon tulajdonjogának tisztázása érdekében hivatali kötelességének tekinti, hogy kivizsgálja és a rendelkezésre álló összes jogi eszközt igénybe véve mindent megtegyen a helyzet tisztázása érdekében. A váratlanul keletkezett bizonytalan jogi helyzet azt eredményezte, hogy miközben a felszámoló sikeres és eredményes tárgyalásokat folytatott az üzem újraindítása érdekében, aközben az azonnali működésben és a vagyon jogszerű kivásárlásában érdekelt befektető – a bizonytalan tulajdoni helyzetre hivatkozva, a vitatott jogi helyzet tisztázásáig – visszalépett a további együttműködéstől.
Gulyik Zsolt elmondta: a felszámoló felvette a kapcsolatot a tulajdonjogra igényt tartó amerikai cég jogi képviselőjével, illetve tájékoztatta az illetékes hatóságokat, szakmai szervezeteket a kialakult helyzetről.
