A törzsrészvényekre 8,56, az osztalékelsőbbségi részvényekre 12,84 százalékos osztalék kifizetését javasolja az Erste Bank igazgatósága a tavalyi 19,236 milliárd forintos profitból a mai közgyűlésnek – jelentette be az Erste Bank Hungary tegnapi tájékoztatóján Kisbenedek Péter, a bank vezérigazgatója. A szakember szerint a pénzintézet tavalyi eredménye több mint 50 százalékkal múlta felül az előzetes terveket, s ha sikerül hozniuk a 2006-os tervadatokat is, akkor az az idő, amit a Postabank-vásárlás megtérülésére számoltak, lényegében megfeleződhet. Az idén az Erste 20 százalékos további profitnövekedést tervez, míg a középtávú 20 százalékos piaci rész elérése érdekében a lakossági piac minden területén 5 százalékos piaci súly fölé akar kerülni. A bank tőkearányos jövedelmezősége a 2005-ös 24,35 százalékról mindenképp 25 százalék fölé emelkedik majd, míg a költség/bevétel hányados a tavalyi 56 százalékról 52-53 százalékra javul.
A bank nyár közepén indítja el ingatlanlízing üzletágát – mondta el a vezérigazgató, aki szerint az értékesítésükben az alternatív csatornák mind komolyabb szerepet játszanak. Az Erste személyi hiteleinek több mint 50 százalékát a postai hálózaton keresztül helyezi ki. Az internetes bankolók számára létrejött origo Klikkbank már most 5 ezer körüli ügyféllel bír, 5 éven belül az ezen a csatornán a pénzintézethez kötődő ügyfelek száma meghaladhatja a 100 ezret.
