Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Nemcsak a szakmai múltja gazdag Hefter Józsefnek, hanem a szakoktatásban szerzett tapasztalata is, hiszen immár három és fél évtizede kezdett „önálló autójavító vállalkozásba”, egy évtizede pedig évente mintegy félszáz diák sajátítja el a gyakorlati fogásokat korszerű tanműhelyében. Vállalkozásának beindításával csaknem egy időben kapcsolódott be kisvállalkozások érdek-képviseleti, érdekvédelmi szervezeteinek munkájába. Kezdetben a Kisiparosok Országos Szervezetében, majd az Ipartestületek Budapesti Szövetségében, 1994-től pedig a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában (BKIK), amelynek elnökségi tagja. Emellett egyik alapítója és – a kamarák összeolvadásáig – elnöke is a Budapesti Kézműves Kamarának, amely 1994-ben alakult meg. Ezzel párhuzamosan a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési kollégiumának tagja, 2004-től pedig a BKIK Kézműipari Tagozatának elnöke.
– Hogyan lehet a számos társadalmi funkciónak eleget tenni, emellett a vállalkozására és persze a szakmunkástanulókra is odafigyelni?
– Meglehetősen régóta „űzöm az ipart”, hiszen „maszekként” 1971-ben hoztam létre az első autójavító műhelyt, amelyben – az azóta végrehajtott fokozatos bővítés, korszerűsítés eredményeként – többféle szervizmunkát is végezhetünk. Jelenleg 28 munkatársam van, gyakorlott szakemberek, akikre természetesen nemcsak a hozzánk behozott járművek javítását, hanem a szakmunkástanulók képzését is rá lehet bízni. Az elmúlt évtizedekben igyekeztem mindig a piaci igényeknek, elvárásoknak megfelelően alakítani a szerviztevékenységünket, így a karosszéria-műhely mellé gyorsszervizre alkalmas részt is kialakítottam; minden egyes bővítésnél – lehetőség szerint – a legkorszerűbb berendezéseket kellett beszerezni. Ugyanakkor – mivel szinte kezdettől fogadtam szakmunkástanulókat – az oktatórészleget is a sokszor bizony változó előírások szerint kellett ki-, illetve átalakítanom. Jelenleg hat iskolával állok kapcsolatban, s évente mintegy 50 szakmunkástanuló kap képzést nálunk. Mindez folyamatos befektetést igényelt, a vállalkozás jövedelmét jórészt a szinten tartáshoz szükséges eszközök megvásárlására, ingatlanfejlesztésre kellett fordítanom.
– Önnek komoly összehasonlítási alapja lehet a szakmunkásoktatás terén, hiszen nemcsak a vállalkozásában foglalkozik fiatalokkal, hanem több szervezetben is képviseli, sürgeti a korszerű szakképzés itthoni meghonosítását. Mennyiben változott a fiatalok hozzáállása az elmúlt két-három évtizedet tekintve?
– Az általános elvárás, hogy időszaktól és a társadalmi-gazdasági környezettől függetlenül egy-egy szakma szépségeire, legjobb fogásaira, alapos gyakorlati elsajátítására kell megtanítani a fiatalokat. Ez utóbbi különösen olyan mesterségek esetében jelent gondot, ahol alig van utánpótlás – így például kevés az asztalos, a vasipari szakmunkástanuló –, pedig ezek is szép szakmák és megrendelői igény is van ilyen munkákra. Ugyanakkor azt is tapasztaltam, hogy sok fiatal már az elején a munka könnyebbik részére fogékony, az alaposabb ismeretek elsajátítására az utóbbi években kisebb az igény. Sokan kényszerből vagy „jobb híján” tanulnak szakmát, majd az iskolát elvégezve szinte azonnal pályaelhagyók lesznek. Jó néhány esetben a könnyű és a gyors meggazdagodás reményében csinálnak valami mást. Meggyőződésem, hogy aki igazán meg akarja tanulni egy szakma csínját-bínját, annak az évtizedekkel korábbi fogásokat is meg kell ismernie, s – ahogy nálunk is bebizonyosodott – az alapos tudás később meghozza a hasznát.
– Hogyan tudja képviselni ezeket az elveket a BKIK-ban és a különböző szervezetekben betöltött funkcióján keresztül?
– Minden lehetséges fórumon hangoztatom, hogy a szabad vállalkozás nem jelenti a szabadosságot, ezért is szükséges megadni a kamaráknak azokat a jogokat, amelyek alapján megfelelő, ellenőrizhető keretek között nyilvántarthatók és tevékenységük – bizonyos mértékig – minősíthető, szükség szerint akár korlátozható lehet. Hasonlóan racionális szempontokat kellene érvényesíteni a szakképzésben, amelynek rendszerét mindenképpen korszerűsíteni kell. Ennek alapja, hogy a képzési tervek kidolgozásához meg kell teremteni a piaci igényeknek és lehetőségeknek jobban megfelelő kapcsolatrendszert, vagyis mielőtt megállapítják a szakmunkás-tanulói létszámot, a vállalkozói kör véleményét is ki kellene kérni. Ehhez pedig – különösen, ha megvalósul a kötelező kamarai regisztráció – a fővárosra érvényesen a BKIK szinte naprakész adatokat tudna szolgáltatni. Ez pedig – sok más mellett – azzal az előnnyel is járna, hogy a diákok az oklevelük birtokában könnyebben helyezkedhetnének el, hiszen piacképes szakmát tanultak.
