Április végén bezárja a Vas megyei Gersekaráton lévő, több mint másfél évtizede farmernadrágok gyártásával foglalkozó üzemét az osztrák tulajdonban lévő Poker Jeans Kft. – erősítette meg lapunk információját mind a cég, mind a helyi önkormányzat illetékese.
A vasvári munkaügyi kirendeltségen azt közölték, hogy a társaság néhány nappal ezelőtt bejelentette az elbocsátásokat. Az üzem bezárását és a dolgozók elbocsátását piacvesztéssel, az ágazat válságával, valamint az olcsó távol-keleti termékek egyre nagyobb arányú megjelenésével indokolták.
A Poker Jeans a Gersekaráton működő szabászatot központi telephelyére, az ugyancsak Vas megyei Csehimindszentre telepíti. Információnk szerint nem kizárt, hogy – a jóval alacsonyabb működési költségek miatt – a közeljövőben a teljes magyarországi termelést Pakisztánba viszik, a saját tulajdonú gyártóbázisokat pedig értékesítik. A Poker Jeans néhány éve Vas megyei telephelyein még több mint száz dolgozót foglalkoztatott. Az alkalmazottak akkor az ágazat átlagát meghaladó fizetést kaptak, sőt számos szociális juttatásban is részesültek.
