Új tulajdonosa van a hosszú évek óta veszteséges Soproni Ruhagyár (SR) Rt.-nek – erősítették meg lapunk információit a helyhatóságnál. (Magánszemélyek mellett a város korábban egy 25 százalékos részvénycsomag erejéig társtulajdonosa volt a gyárnak.) A részletekről ugyan egyelőre nem kívántak nyilatkozni, azt azonban elmondták, hogy a 12 ezer négyzetméteres patinás belvárosi ingatlannal rendelkező céget, illetve annak ingatlanjait és eszközeit 600 millió forintért az elsősorban ingatlanfejlesztéssel foglalkozó kecskeméti Medical Holding Kft. vásárolta meg.
Bár az ügyben végleges döntés még nem született, a NAPI Gazdaság információi szerint a több évtizedes múltra visszatekintő ruhagyárban – az iparág gondjai miatt – beszüntetik a termelést. (Az üzemben folyamatos leépítés volt, de 2005 elején még több mint 200-an dolgoztak.) Nagy valószínűség szerint a területen különböző turisztikai és kereskedelmi létesítményeket építenek. Két változatban már elkészült az át-, illetve beépítési terv is. Ezek szerint mintegy 7 milliárd forintos költséggel szálloda, wellness- és bevásárlóközpont, illetve egy többfunkciós szabadidőközpont készülhet a Szög utca, a Rákóczi utca, valamint a Hátulsó utca által határolt területen.
A nagyrészt még az 1800-as évek végén épült, s a II. világháború végéig leánynevelő intézetként működött központi épületszárnyat mindenképp szeretnék megtartani, hiszen az Sopron egyik szimbóluma.
