A folyamatosan növekvő, elsősorban külföldi megrendelések miatt újabb fejlesztési programba kezdett a zalacsányi székhelyű Egger Glas Kft. – erősítette meg lapunk információit Borbély István ügyvezető igazgató. Az ország egyik legnagyobb üvegfeldolgozó cége zöldmezős beruházással 600 négyzetméteres gyártócsarnokot épít, s tovább bővíti logisztikai központját is. A fejlesztés keretében többek között egy korszerű üvegszabászatot is kialakítanak. A gépek és berendezések nélkül is több mint 100 millió forint értékű program a magyar–osztrák vegyesvállalatként működő cég számára lehetővé teszi, hogy közel 30 százalékkal növelje gyártókapacitását. Az új üzemrész várhatóan májusra készül el, ezzel párhuzamosan egy kisebb mértékű létszámbővítésre is sor kerül majd. Az Egger Glas az elmúlt két év során, elsősorban az építőipari cégek csődje miatt, hatalmas veszteségeket szenvedett el. Jelenleg is több száz millió forint kintlévőségük van. Tavalyi árbevételük mindössze ötöde volt a három évvel korábbinak. Ezt követően döntöttek úgy, hogy nagyobb mértékben nyitnak az exportpiacok felé, amelynek részaránya immár meghaladja a 35 százalékot.
