BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Százötven dolgozót vesz fel a PHT-Print

2005. augusztus 22. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gödöllői székhelyű Lear Corporation Hungary Autóalkatrész-gyártó Kft.-től, illetve a Lear anyacégétől kapott újabb jelentős volumenű megrendelést követően 150 dolgozóval, 450-re bővíti foglalkoztatottai számát a PHT-Print Elektronikai Alkatrészgyártó és Kereskedelmi Kft. – mondta lapunknak Lukács Sándor ügyvezető igazgató. (A PHT-Print – alvállalkozóként – az elmúlt év második felétől kábelkonfekcionálást végez a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának.) A létszámfejlesztést három ütemben, várhatóan november közepéig valósítják meg, úgy, hogy 40 kilométeres körzetből autóbusszal szállítják a dolgozókat a cég balatonlellei és fonyódi telephelyére. A létszámfejlesztéssel párhuzamosan a társaság mintegy 130 millió forint értékű kapacitásbővítő beruházást is megvalósít – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet