A közelmúltban új tulajdonosokhoz került siófoki székhelyű Kőolajvezeték-építő (KVV) Rt.-nek jó esélye van arra, hogy másfél évtized után ismét munkához jusson a Közel-Keleten – nyilatkozta lapunknak Tarsoly Gyula vezérigazgató. A Municipal Rt. és a Komádi-Invest Rt. birtokában lévő céget még a nyár elején vásárolta meg a májusban mindössze 3 millió forintos törzstőkével alapított KVV-Invest Részesedéskezelő Kft., amelynek három amerikai társaság a tulajdonosa. (A Westforce Enterprises Limited, az Elroy Invest & Trade Incorporation, valamint a Nielsen International Corporation. A cégek Delaware-ben ugyanazon a címen vannak bejegyezve.)
Tarsoly a tranzakció értékéről nem kívánt nyilatkozni, azt viszont elmondta, hogy a három tőkeerős, az iparágban kiváló kapcsolatokkal rendelkező vállalat révén új korszak kezdődhet a KVV-nél. Az egyik legnagyobb magyar vezetéképítő cég néhány hónapon belül visszajuthat a Közel-Keletre, sőt, ha a helyzet rendeződik, Irakba is.
A térséget a 80-as évek elején, az iraki–iráni háború miatt kellett elhagynia az akkor még állami vállalatként működő KVV-nek. A 90-es évek elején pedig épp Kuvaitban dolgoztak, amikor az iraki csapatok lerohanták az országot. Ráadásul a háború miatt a társaság gépparkjának jelentős része megsemmisült, arról nem is beszélve, hogy legjobb piacaikat is elvesztették. Az elmúlt években újra megpróbáltak visszajutni a világ leggazdagabb olaj- és földgázlelőhelyeire, ám ez nem sikerült. A vezérigazgató hozzátette, a jelenlegi tulajdonosi háttérrel a korábbiaknál nagyobb esélyük van – idehaza és Európában is – jelentős volumenű munkák elnyerésére.
Ezzel párhuzamosan a jelenlegi 280 fős létszámot 310-re növelik. Tarsoly elmondta, az új tulajdonosok segítségével várhatóan felgyorsul majd a birtokukban lévő siófoki ipari park betelepítése is, ahová az amerikaiak a tervek szerint gyártást is hoznak majd. A tavaly 3,3 milliárd forintos nettó árbevétel mellett mindössze 22 millió forintos adózás előtti nyereséget elérő KVV idén már legalább 3,5 milliárd forintos nettó árbevétellel és nyereségnövekedéssel számol.
