Ha a kereslet a jelenlegi ütemben növekszik, a közeljövőben tovább bővíti magyarországi gyártókapacitását a német Paul Reiger Holding GmbH (et) Co. KG tulajdonában lévő Haribo Hungária Édességgyártó és Forgalmazó Kft. – tudta meg a NAPI Gazdaság. Bár lapunk információi szerint az ügyben az időpontot és a beruházás nagyságrendjét illetően végleges döntés még nem született, várhatóan többmilliárdos költséggel újabb üzemet építenek a Veszprém megyei Nemesvámoson. A 150 dolgozót foglalkoztató Haribo Hungária havonta mintegy 700 tonnányi terméket gyárt, s ezzel a jelenlegi kapacitást teljes egészében kihasználják. A hazai piac mellett a magyar gyárból szállítanak az uniós országokba, valamint az Egyesült Államokba és Oroszországba is.
A több mint 80 éves anyacég – amelynek Európa mellett az USA-ban és Ázsiában is van gyártóbázisa – 1999-ben hozta létre magyar cégét, a Haribo Hungáriát, majd megvásárolta a Flórián Kft.-t, s 2002-ben egy 23 ezer négyzetméteres területen 4 ezer négyzetméteres, többszintes gyártóbázist épített Nemesvámoson. A kezdetben csupán 63 dolgozót foglalkoztató magyar Haribo eddig már több mint 1 millió eurót fektetett be Magyarországon.
