A folyamatosan növekvő nyugat-európai kereslet miatt az eredetileg tervezettnél jóval nagyobb, kecsketej feldolgozására is alkalmas üzemet épített Kaposváron a Dámtej Kft. – erősítette meg lapunk információját Takács József termelési- és kereskedelmi igazgató. Eredetileg egy évente 10 millió, maximum 12 millió liter tej feldolgozására alkalmas üzemet kívántak építeni, ám végül – elsősorban az ígéretes export lehetőségek miatt – úgy döntöttek, hogy a gyártóbázis kapacitása meghaladja majd a 20 millió litert. Elsősorban magas minőségű, hosszú érlelési idejű sajtok készülnek a szeptember közepétől már üzemszerűen termelő kaposvári üzemben. A több mint 1 milliárd forintos költséggel felépített gyártóbázis a tervek szerint az év végétől működik majd teljes kapacitással. Ekkor az elavult, s exportengedéllyel nem rendelkező tamási üzemet bezárják. Az ingázást vállaló dolgozóknak a somogyi megyeszékhelyen ajánlottak munkát. Az új üzemben egyébként a tervezettnél több, várhatóan 130 dolgozót foglalkoztatnak majd.
A közelmúltban megkötött előszerződéseknek köszönhetően 2006-tól a Dámtej termékeinek több mint 30 százaléka a külpiacokon találhat vevőre. Az uniós országok piacain egyre keresettebb kecsketej termelését a Kaposvári Egyetem Állattenyésztési Karának közreműködésével kívánják meghonosítani, illetve olyan volumenre növelni a térségben, hogy az értékesítési szempontból is meghatározó legyen. A tavaly 1,43 milliárd forint árbevételt elérő Dámtej a MiZó Rt. csaknem egy évtizede bezárt, s termelő berendezésekkel már nem rendelkező kaposvári üzemét vásárolta meg, ahol teljes rekonstrukcióba kezdtek. A termelési és kereskedelmi igazgató kifejtette: egyrészt a beszállítók közelsége, másrészt a helyhatóság kedvezményei miatt döntöttek úgy, hogy nem Tamásiban, hanem Kaposváron folytatják tevékenységüket.
