BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Lentiben épít gumifeldolgozót a Strabag

2005. június 6. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Valószínűleg Lenti mellett építi fel Közép-Európa legnagyobb gumifeldolgozó üzemét a Strabag-csoport – erősítette meg lapunk információit Nógrádi László polgármester. A több mint 3 milliárd forint értékű beruházással megvalósuló üzemben főként aszfalthoz keverhető granulátumot állítanak elő, de a tervek szerint más iparágakban felhasználható alapanyagot is gyártanak majd. (A Strabag-csoport évente több ezer tonna aszfalthoz keverhető gumigranulátumot használ fel, amelyet eddig csak Ausztriában és Németországban állítottak elő.) Nógrádi elmondta: a legutóbbi tárgyalások során már a helyszínt is kiválasztották. Az évente várhatóan több tízezer használt autógumit feldolgozó, az uniós környezetvédelmi előírások betartásával megvalósuló üzem az összesen 40 hektáros volt lenti laktanya területén épül fel, s mintegy félszáz dolgozót foglalkoztat majd.
A Strabag július végéig készíti el a gyártóbázis megvalósítási tervét, majd hozzákezdenek a szükséges engedélyek beszerzéséhez. Az építkezés a legkorábban jövőre kezdődhet, s 2006 végén, 2007 elején már teljes kapacitással termelhet az üzem. A polgármester hozzátette, a Strabag-beruházástól függetlenül már korábban döntöttek arról, hogy a volt laktanya területén, alig néhány kilométerre a szlovén határtól vállalkozói övezetet alakítanak ki. A mintegy 30 rossz állapotban lévő épületet lebontják, s több mint 100 millió forintos költséggel kiépítik a terület teljes infrastruktúráját.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet