A Zalaegerszegi Városi Bíróság adó- és társadalombiztosítási csalásért nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Zalabaromfi Rt. két egykori vezető beosztású munkatársát. A bíróság megállapítása szerint Papp Imre vezérigazgató és Billege Lajos gazdasági igazgató még 1998-ban úgy próbált többletforrást szerezni a nehéz pénzügyi helyzetben lévő cégnek, hogy a Dunaholding Kft. egyik képviselőjének közvetítésével a Metero Kft.-től fiktív számlákat fogadtak be. A nagykőrösi társaság mintegy 25 millió forint értékben különböző karbantartási tevékenységekről, üzletszerzésről és partnerközvetítésről küldött számlát a Zalabaromfinak, majd a közvetítői jutalék levonása után 18,5 millió forintot visszautalt Zalaegerszegre. A pénzt jutalmak, prémiumok, illetve különböző tiszteletdíjak kifizetésére fordították, az áfát pedig visszaigényelték. A Zalaegerszegi Városi Bíróság Papp Imrét egy év, Billege Lajost pedig 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A vádlottak fellebbeztek a döntés ellen. Az ügyészség négy másik, a tranzakcióban részvevő, főként közvetítéssel foglalkozó személy ellen is vádat emelt, ám velük szemben – elévülés miatt – a bíróság az eljárást megszüntette.
