Az immár végleges adatok szerint, a tervezettnél egymilliárd forinttal kisebb nettó árbevétellel és veszteséggel zárta az elmúlt évet a „Fűzfői Papír” Gyártó- és Feldolgozó (FPGYF) Rt. – erősítette meg lapunk információit Mészárovics Imre vezérigazgató. A 320 dolgozót foglalkoztató társaság a várt 5 milliárd helyett – a 2003-as árbevételnek megfelelő – 4 milliárdos nettó forgalmat ért el tavaly, jóllehet teljesítményüket minden korábbinál nagyobb mértékben, több mint 25 százalékkal növelték. Mészárovics elmondta: többek között rosszul ítélték meg az uniós csatlakozás hatásait. Egyik legnagyobb exportpiacukra, Szerbiába tavaly május óta már nem szállíthatnak vámmentesen, amely jelentős mértékben rontja pozícióikat. Ráadásul az egyre élesebb verseny miatt – az unión belül – drasztikusan csökken a papíripari termékek ára. Ez átlagosan kilónként akár 20-25 forintot is jelenthet.
A tavaly több mint egymilliárd forint értékű terméket a külpiacokon értékesítő FPGYF helyzetét változatlanul nehezíti az erős forint, s a növekvő energiaárak is. A vezérigazgató közölte, a fűzfői ipartelepen működő cégek a közelmúltban úgy döntöttek, energiaszámlájuk csökkentése érdekében mintegy 5 milliárd forint költséggel gázturbinás erőművet építenek. A megvalósítás részletit most dolgozzák ki. A vezérigazgató kifejtette, idén is megpróbálnak előremenekülni. A szegedi székhelyű Mozaik Kiadó Kft.-vel közösen egy a hazai papíripar történetében egyedülálló programot dolgoztak ki. Néhány napon belül egyszerre több mint 80 új terméket, döntően egyedi tervezésű füzeteket dobnak piacra. Azt a célt tűzték maguk élé, hogy minden korosztálynak exkluzív, de elérhető áru terméket kínálnak. Mészárovics hozzátette, ha a termékváltás sikeres lesz, idén talán elérhető az üzleti tervben ismét célként kitűzött 5 milliárdos árbevétel, s a veszteség nélküli gazdálkodás.
