A 2003. évinél is kisebb, alig 2 milliárd forintos nettó árbevétellel, de nyereséges évet zárt tavaly a veszprémi székhelyű Balaton Bútor (BB) Rt. – jelentették be tegnap, a társaság közgyűlését követően. Az ország egyik legnagyobb bútorgyártó cége – döntően az iparág recessziója, valamint a forint folyamatos erősödése miatt – még 2001-ben került leszálló ágba.
Az elmúlt évek során elsősorban exportpiacaik több mint 30 százalékát elvesztették, s a hazai rendelésállomány is folyamatosan csökkent. (2002-ben belföldön csupán a közbeszerzési eljárások révén még mintegy 800 millió forintnyi megrendeléshez jutottak, tavaly viszont már csak alig 400 milliós állami megrendelést kaptak.) Ugyanakkor egy átfogó termék- és termelésracionalizálási program keretében fokozatosan sikerült stabilizálni a cég helyzetét. Jelenleg finanszírozási gondjaik már nincsenek. A foglalkoztatottak száma két év alatt több mint 200 fővel, 450-ről 240-re csökkent, s számos új termékkel jelentek meg. Fokozatosan előtérbe került a magas minőségű termékek gyártása. A saját üzlethálózattal is rendelkező BB az idén a hagyományos német piac mellett Angliában, Oroszországban, valamint a skandináv államokban és Hollandiában is értékesítési offenzívába kezdett. A társaság idei üzleti tervében az elmúlt évihez hasonló árbevétellel és eredménnyel számol.
