Tovább csökkent azoknak a baranyai településeknek a száma, amelyeknek esélyük van arra, hogy a Strabag Építő Rt. a területükön cementgyárat építsen – értesült lapunk. Zimmermann Ottó, a program kommunikációjáért felelős ügynökség vezetője a NAPI Gazdaság információit megerősítve elmondta, hogy miután elkészült a környezetvédelmi hatástanulmány – néhány nappal ezelőtt –, egy lehetséges királyegyházi és kővágószőlősi építési helyszínt illetően is előzetes szakhatósági engedélyt kértek a Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőségtől.
Zimmermann, aki a további részletekről egyelőre nem kívánt nyilatkozni azt nem cáfolta, hogy az eredetileg kiszemelt Bükkösdről nem mondtak le, hiszen ott a 27 milliárd forintos beruházást elutasító tavalyi népszavazást követően folyamatosan nő azok száma, akik támogatják az építkezést. (Az osztrák BAU Holding AG magyar cége az elmúlt év augusztusában megtartott népszavazás után kezdett új helyszínt keresni Európa egyik leendő legnagyobb, évi 1 millió tonna cement előállítására alkalmas gyárának. Az elmúlt fél évben tucatnyi területet vizsgáltak meg.)
Az elmúlt hónapok során azonban az is kiderült, hogy a rostán fennmaradt három helyszín sem maradéktalanul ideális. Bükkösdön ugyan helyben van a bánya, ám jelentős költséggel utat kellene építeni. Kővágószőlősön az egykori ércdúsító területén valósulhatna meg a beruházás, ám a készülő autópályával nem lenne közvetlen kapcsolata az üzemnek. Királyegyházán úgynevezett „barna mezős” beruházásként épülhetne fel a cementgyár, s ide vasúton kellene szállítani az alapanyagot, aminek a lehetővé tétele ugyancsak pluszköltséggel járna.
A szakhatóság várhatóan 2-3 hónapon belül dönt arról, hogy az utóbbi két településen zöld utat ad-e az építkezésnek. A Strabag legkésőbb két év múlva szeretne hozzákezdeni az építkezéshez, hiszen a mintegy 100 dolgozót foglalkoztató cementgyárnak 2009-ben már termelnie kell.
