A világ vezető faipari szerszámgép gyártóinak szállít majd különböző alkatrészeket a német tulajdonban lévő T-Cool Europe Kft. új tamási gyára, erősítették meg lapunk információit a cégnél és a helyhatóságnál. A T-Cool
Europe, mintegy 20 dolgozóval már márciusban termelni kezd a közelmúltban megvásárolt, egykori Volán telephelyen, amelyet most tesznek alkalmassá az alkatrészgyártásra. Mint azt közölték, a meglévő gyártócsarnokot Németországból értékező, korszerű CNC gépekkel rendezik be. Ezzel párhuzamosan döntés született, egy több ütemű, több százmillió forintértékű zöldmezős beruházás megvalósításáról is, amelynek keretében 2 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot, valamint egy hozzá kapcsolódó logisztikai központot építenek, várhatóan még az idén. Mindez lehetővé teszi a németországi gyártás jelentős részének Tamásiba telepítését, a
foglalkoztatottak számának növelését és a három műszakos termelést is. Információink szerint, a T-Cool később további gyárbővítést is tervez Tamásiban.
