Idén folytatja beruházási programját a közelmúltban új tulajdonoshoz került Dél-magyarországi Húsipari (Délhús) Rt. – erősítette meg lapunk információit Kovács László vezérigazgató. Az immár Csányi Sándor érdekeltségi körébe tartozó cég több mint félmilliárd forintos költséggel egy új, 2 ezer tonnás, teljesen automatizált hűtőházat épít Pécsen. Ezzel párhuzamosan az 1400 dolgozót foglalkoztató társaság létszámbővítést is tervez. A vezérigazgató hozzátette, a társaság meghatározó stratégiája továbbra is a folyamatos fejlesztés, hiszen e nélkül nem lehet előbbre lépni. A hazai és a külföldi piacokon értékesítési offenzívába kezdenek, növelik a vágásszámot – 400 ezer sertésre –, ennek megfelelően 2005-re a tavalyinál 6,5 milliárd forinttal nagyobb, 35 milliárd forintos árbevételt terveznek. Kovács kifejtette, hogy 2005-ben elsősorban az európai uniós és az ázsiai piacokon szeretnének számottevő eredményeket elérni. (A Délhús korábban főként az osztrák és a japán piacon ért el jelentős sikereket.)
A Délhús – amelynek tulajdonosa a közelmúltban kétszer is változott – tavaly a három telephelyén összesen csaknem 3 milliárd forintot költött fejlesztésekre, amelyek főként a kapacitásnövelést szolgálták. A társaság a hazai húskészítménypiacon – 14 százalékos részesedésével – az élre ugrott, s tavalyi nettó árbevétele, az előzetes adatok szerint, meghaladja a 28,5 milliárd forintot.
