BUX 142619.02 0,62 %
OTP 46890 0,39 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Felszámolják a Nitrokémia 2000-t

A NAPI Gazdaság információi szerint felszámolják a hazai vegyipar egyik zászlóshajóját, a közelmúltban még a londoni tőzsdére készülő Nitrokémia 2000 Kft.-t. A balatonfűzfői központi telephelyén tucatnyi céget kiszolgáló társaságot a felszámolási eljárás lefolytatásával megbízott Vectigalis karcsúsítva, de tovább kívánja működtetni.

2005. január 10. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Felszámolják a hazai vegyipar egyik meghatározó vállalatát, a balatonfűzfői székhelyű Nitrokémia 2000 Kft.-t, – erősítette meg lapunk információit Varga Jenő, az eljárás lefolytatásával megbízott Vectigalis Rt. elnök-igazgatója. Varga elmondta, hogy a Veszprém Megyei Bíróság határozata december 30-án emelkedett jogerőre. Az eljárás megindítását az elsősorban szállítmányozással foglalkozó Kilométer Kft. kezdeményezte egy több mint 50 millió forintos lejárt tartozás miatt.
Az elnök-igazgató határozottan cáfolta, hogy a nagy múltú üzem bezárását terveznék, sőt kifejezetten az a céljuk, hogy a Nitrokémia 2000 talpra álljon és tovább működjön. Erre már csak azért is szükség van, mert a társaság a központi telephelyén tucatnyi cég számára biztosít különböző infrastrukturális szolgáltatásokat, például hő- és vízellátást. Varga ugyanakkor hozzátette, hogy a még jelenleg is több száz dolgozót foglalkoztató Nitrokémia 2000 karcsúsítása elengedhetetlen, ám azt csak hetek múlva lehet megmondani, hogy milyen mértékű leépítésre lesz szükség. Az is csak a hitelezői igények bejelentése után derül ki, hogy a társaságnak pontosan mekkora az adósságállománya – tette hozzá Varga.
Az évtizedekig állami tulajdonban lévő, termékeinek felét a külpiacokon értékesítő Nitrokémiának már évek óta a csökkenő hazai kereslet, valamint a forint erősödése okozta a legnagyobb gondot. Ennek ellenére az időközben a First Empire Investments (FEI) Ltd. többségi tulajdonába került Nitrokémia 2000-nél a közelmúltban még nagyra törő terveket fogalmaztak meg. [A Nitrokémia 2000-ben a volt igazgatósági elnök, Patonai József halálát követően szerezett többségi tulajdonrészt az angol First Empire Investments (FEI) Ltd.] Azt tűzték ki célul, hogy a kisbefektetőket kivásárolják, s a társaság papírjait pedig az évtized végére bevezetik a londoni tőzsdére. Ezzel párhuzamosan átfogó profiltisztítási programba kezdtek. Tavaly tavasszal többek között elhatározták, hogy a cég a jövőben elsősorban a növényvédő szerek, az úgynevezett finomkémiai termékek, valamint a vegyipari alapanyagok gyártására koncentrál, s a hazai, valamint a volt szovjet utódállamok piacain erősíti pozícióit. Ezzel párhuzamosan jelentős technikai és technológiai fejlesztéseket is elhatároztak. A FEI egy tisztán vegyipari céget szeretett volna bevezetni a londoni tőzsdére. A növekvő piaci gondok miatt a cég már a nyáron munkahelymegtartó támogatásról kezdett tárgyalásokat, ám a pályázatot a folyamatosan szaporodó fizetési nehézségek miatt már nem adták be.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet