Ellehetetlenül a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), 50 százalékkal csökken az élsport támogatása – ezeket a vádakat fogalmazta meg a 2005. évi költségvetés tervezete ellen Gémesi György, a MOB elnökségi tagja. A büdzsé e hét keddi vitájában a sportfinanszírozás váltotta ki az egyik leghevesebb vitát, ahol Gémesi mint MDF-es képviselő szólalt fel. A Nemzeti Sporthivatal (NSH) az eredeti 34 fő helyett 92 fővel fog működni, miközben a MOB működési költsége 50 millió forintra csökken – folytatta ellenvetéseit a képviselő.
A sporthivatalnak országos hatáskörű közigazgatási szervezetként egy minisztériuméhoz hasonló feladatokat kell ellátnia – mondta el lapunknak Füleky András, az NSH elnökhelyettese. A szervezetnek több háttérintézménye is van, köztük az állami sportingatlanokat kezelő Sportfolió Kht., emellett nemzetközi, parlamenti és kodifikációs titkárságot is fenn kell tartania. Mindez Füleky szerint indokolja a szigorúan a sportszakmával foglalkozó létszám kiegészítését. Ezek nem új helyek, hanem a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GyISM) megszűntével a szociális csúcstárcával folytatott tárgyalások eredményeképpen átkerülő munkatársak – tette hozzá Füleky. Az igazgatási költségek (ebből a legnagyobb tétel a köztisztviselők fizetése) így az átszervezések nyomán 250 millió forintról 732,9 millióra nőttek.
Egy másik vitatott kérdés a versenysport támogatása, mely Gémesi szerint az eredeti beterjesztéssel 2,2 milliárd forintról 850 millióra esett volna vissza. Ez a keret egy elfogadott módosítással már bővült: a 1,5 milliárdos növekményből 750 millió jutott az élsport működési költségére, 250 millió a Wesselényi és a Gerevich Közalapítvány ösztöndíjának emelésére és további 500 millió a szabadidősportra. Füleky szerint azonban a versenysport támogatását tágabban kell értelmezni: a hivatalvezető-helyettes szerint itt érdemes számba venni a doppingellenőrzésre, a sportorvosi hálózat fenntartására fordított százmilliókat, akárcsak az összesen 9,2 milliárdos létesítményfenntartási és -bővítési keretet. Füleky szerint súlypontáthelyezést jelent a sportfinanszírozásban, hogy az utánpótlás-nevelés 1,728 milliárd forintos támogatásban részesül jövőre. Ilyen változást jelent az is, hogy már egységes rendszerben, a Nemzeti Sporttanácson keresztül osztják el a támogatási forrásokat. Így fordulhat elő, hogy a MOB a működésére idén fordított 100 millió forint helyett jövőre 50 milliót kap. Ez az olimpiai évek kiemelkedő támogatása mellett azzal is indokolható, hogy minden köztestületnek takarékoskodnia kell a működési költségekkel, de a MOB hatásköre és függetlensége így sem csorbul – vélte az NSH elnökhelyettese.
