Zöldmezős beruházással, várhatóan a zalalövői ipari park területén építi fel legnagyobb európai logisztikai központját, az amerikai Universal Group – értesült lapunk. Kozma János, Zalalövő polgármestere a részletekről ugyan egyelőre nem kívánt nyilatkozni, ám azt elmondta, hogy az ingatlanfejlesztéssel, illetve különböző ipari létesítmények bérbe adásával foglalkozó cégcsoporttal egy várhatóan több ütemű, többmilliárdos beruházási programról tárgyalnak.
Az első ütem keretében a Universal Group – a térség földrajzi helyzetét kihasználva – 2,5 milliárd forintos költséggel egy nagy alapterületű logisztikai központot építene. A polgármester hozzátette: a Universal elsősorban a három országhatár, az adriai kikötők, valamint a szlovén–magyar vasút adottságait szeretné kihasználni. Mindezek mellett később a cégcsoport több termelő üzemét is Zalalövőre telepítené. A teljes beruházási program értéke várhatóan meghaladja majd az ötmilliárd forintot. Az ügyben végleges döntés szeptember elején várható.
Lapunk információja szerint a Universal Group a Magyarországra tervezett logisztikai központ egy részét bérbeadás révén kívánja hasznosítani. A polgármester hozzátette, hogy a helyi ipari parkban jelenleg már csupán mintegy öt hektárnyi szabad terület van, ám még az idén – központi források segítségével – további tíz hektáros bővítést terveznek.
