Mindössze 43 szavazaton múlott, hogy nem valósíthatja meg 27 milliárd forint értékű bükkösdi beruházását a Strabag Építő Rt., hiszen a megismételt vasárnapi népszavazáson 350-en támogatták az évi 1 millió tonna kapacitású cementgyár felépítését, 392-en viszont ellene voksoltak. Az osztrák Bau Holding AG magyar cége egy a település határában, a saját tulajdonában lévő bánya területén kívánta felépíteni Európa egyik legnagyobb cementgyárát. A beruházás mintegy száz új munkahelyet és évente csaknem 80 millió forintos adóbevételt jelentett volna az alig több mint ezer lakosú Bükkösdnek. Kővári József, a Strabag programigazgatója lapunknak nyilatkozva elmondta: bár az ügyben végleges döntés még nincs, immár szinte biztos, hogy másutt építik fel a gyárat. Az alapanyag-ellátás biztosítása érdekében valószínűleg egy olyan közeli, Bükkösdtől legfeljebb 30 kilométerre lévő helyszínt keresnek majd, ahol megfelelő az infrastruktúra, például van iparvágány. (Korábban egy szlovákiai gyárépítés lehetősége is felmerült, ám ez immár nincs napirenden.) Kővári egyelőre nem kívánta kommentálni lapunknak azt az értesülését, amely szerint egy sor baranyai település, többek között Boda, Komló és Sásd is szívesen területet biztosítana a cementgyárnak. A bükkösdi példából okulva azonban mielőtt végleges döntést hoznának, alaposan felmérik, hogy az adott településen miként viszonyul a lakosság a cementgyár felépítéséhez.
