Elsősorban adminisztratív, valamint költségcsökkentési okok miatt egyesült tulajdonosával, az osztrák érdekeltségű Meat Invest Befektetési és Kereskedelmi Kft.-vel a Dél-magyarországi Húsipari (Délhús) Rt. – közölte lapunkkal Kovács László, a társaság vezérigazgatója. Kovács kategorikusan cáfolta, hogy az egyesülést követően a Meat Investtől átvett, több mint 8,6 milliárd forintnyi kötelezettség a jövőben negatívan hatna a Délhús gazdálkodására. (Az egyesült, Délhús Rt. néven tovább működő társaságnak jelenleg több mint 22 milliárd forintnyi kötelezettsége van.)
Az idén tavasszal kinevezett vezérigazgató elmondta, a szükséges fejlesztési források változatlanul rendelkezésre állnak. Így az idén egy újabb, több mint 2 milliárd forintos fejlesztési programba kezdtek, amely mind a három telephelyet érinti. A vezérigazgató szerint a piaci nehézségek ellenére is tartható az idei – minden korábbinál nagyobb – 30 milliárdos árbevételi terv, hiszen az első félév időarányos céljai teljesültek. A vezérigazgató hozzátette, a társaság meghatározó stratégiája továbbra is a folyamatos fejlesztés, hiszen enélkül nem lehet talpon maradni.
A Délhús tavaly rendkívül sikeres évet zárt, amely elsősorban a külpiaci offenzívának köszönhető. Kiválóan szerepeltek az osztrák, a német, sőt a japán piacon is. (A társaság exportja a korábbi évhez képest már 2002-ben is 1,5 milliárd forinttal nőtt, s elérte a 4,1 milliárd forintot. A Délhús ekkor 20,5 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 741 millió forintos adózás előtti nyereséget ért el, s a hazai piacon 11,5 százalékra növelte részesedését. A cégnek 2000–ben még több mint 200 millió forintnyi vesztesége volt.) A tavaly a Pankl Hoffmann AG- tól a Meat Investhez került, több mint ezer dolgozót foglalkoztató társaság tavaly is mintegy félmilliárd forintos fejlesztési programot valósított meg. Pécsett még egy „termékgyártó sort” helyeztek üzembe, míg Baján különböző kapacitásnövelő beruházásokat hajtottak végre – többek között egy automata szeletelő- és egy csomagolóvonalat állítottak munkába.
