A hazainál jóval kisebb gyártási költségek miatt Ukrajnába viszi a tömegtermelést a Kaposvári Ruhagyár Kft., miután erről a közelmúltban három ottani gyártóval is sikerült megállapodnia - jelentette be tegnap Szigeti Miklós ügyvezető igazgató. Az ágazat válsága miatt az elmúlt években jelentős veszteségeket elszenvedő cég az ügyvezető szerint csak akkor tud talpon maradni, ha az egyszerűbb munkafolyamatokat keletre telepíti, míg Kaposváron korszerű, kis költséggel működtethető logisztikai központot hoz létre. A cél a teljes termelés legalább 50 százalékának kihelyezése, hiszen míg idehaza óránként átlagosan több mint 1200 forintért termelnek, Ukrajnában ez nem éri el a 800 forintot. Ugyanakkor az igényes termékek gyártása továbbra is Kaposváron marad. Emellett segítséget nyújt a társaság stabilizációjában az az újabb 30 millió forint munkahelymegtartó támogatás, amely lehetővé teszi, hogy a tavaly a felszámolás sorsára jutott Tallián Ruhaipari Rt. mind a 300 dolgozóját átvegyék.
A jelenleg akár 500 dolgozónak is elegendő rendelésállomány ellenére középtávon csak akkor tudnak talpon maradni, ha minden szempontból sikeres lesz átfogó költségcsökkentési programjuk - tette hozzá Szigeti. Ennek legfontosabb eleme, hogy a valamikor több mint 800 dolgozóra tervezett, mára teljesen elavult üzemből egy korszerű, logisztikai központnak is alkalmas telephelyre költözhessenek. Ez azonban legalább 200 millió forintba kerülne, amit a cég saját erőből nem tud előteremteni. Berendi András, a Roland Divatház Rt. vezérigazgatója lapunknak ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: partnerek, sőt érdekeltek abban, hogy a Kaposvári Ruhagyár mielőbb új telephelyre költözzön. (A Roland a Kaposvári Ruhagyár legnagyobb megrendelője, s a gyárat is ettől a cégtől bérli a kaposvári társaság.) A vállalat egyébként az idén 600 millió forintos nettó árbevétellel, s hosszú évek után először veszteség nélküli gazdálkodással számol.
