Hárommillió euró tőkével jön létre az a részvénytársaság, amely fejleszti és üzemelteti a zalavári és a sármelléki önkormányzat tulajdonában lévő sármelléki repülőteret – erősítette meg lapunk információit Berkenyés István, Zalavár polgármestere. A cég – amelynek létrehozása már folyamatban van – magyar–ír vegyesvállalat lesz. A polgármester hozzátette, a társaságba a két tulajdonos önkormányzat apportként viszi be a tavaly már több mint 23 ezer utast fogadó légibázist, valamint a hozzá tartozó több mint 400 hektáros területet.
Berkenyés elmondta, az ír partnerekkel a tárgyalások során abban egyeztek meg, hogy az új cégbe – tulajdonrész vásárlásával – „bárki” beszállhat. Ugyanakkor a polgármester az ír társtulajdonosok kilétéről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, csupán annyit mondott, hogy egy befektetőket tömörítő konzorciumról van szó, akikkel a céget alapító ügyvédek közreműködésével lehet kapcsolatba kerülni. Lapunk továbbra is úgy tudja, hogy a konzorcium tagjai között van a különböző infrastrukturális és energetikai beruházásokat is megvalósító Grainger Sawmills Ltd.
A most alakuló vegyesvállalat a beruházási program első – várhatóan jövőre kezdődő – ütemében mintegy 1 milliárd forint értékű beruházási programot valósít meg. Ennek keretében többek között egy új utasforgalmi terminál, valamint egy korszerű – a gépek éjszakai fogadására is alkalmas – leszállító rendszer is kiépül az egykori szovjet légibázis területén. A 2500 méter hosszú kifutópályával rendelkező, szinte bármilyen típusú repülőgép fogadására alkalmas légibázis működtetése évente várhatóan mintegy 200 millió forintba kerül majd. A gazdaságos üzemeltetés érdekében az utasszámot a jelenlegi évi 30 ezerről rövid időn belül 100 ezerre kívánják növelni.
