Várhatóan néhány napon belül aláírják azt a szerződést, amelynek révén a Tamási Közös Víz- és Csatornamű Kft.-ben immár meghatározó, 49 százalékos tulajdonrésze lesz az Aquainvest Kft.-nek - nyilatkozták lapunknak a helyhatóságnál. A francia Suez S. A. közvetve - a Pécsi Vízmű (PV) Rt.-n keresztül - birtokolt magyar cége ezúttal a névérték 150 százalékáért, mintegy 140 millió forintért jut újabb 38 százalékos üzletrészhez. (Az Aquainvest korábban három térségbeli kistelepüléstől már megvette a város fürdőkomplexumát is működtető cég 11 százalékát.) Gesztesi László, az Aquainvest ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a tranzakciót követően a fürdő üzemeltetését leválasztják a vízműről, hiszen az továbbra is önkormányzati tulajdonban marad.
Gesztesi hozzátette, az Európai Unióhoz történő csatlakozás után erősödik az Aquainvest felvásárlási szándéka. Ezzel egybehangzóan Csorba Zoltán, a PV Rt. igazgatósági tagja lapunknak elmondta, hogy a párizsi székhelyű Suez SA várhatóan tovább erősíti közép-európai jelenlétét, s szakmai befektetőként újabb helyi vízszolgáltatókban szerez tulajdonrészt. Lapunk információi szerint a Suez a dél-dunántúli régión kívül középtávon az ország keleti felében, elsősorban a nagyvárosokban, sőt a határokon túl is szeretné megvetni a lábát.
