A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) célja, hogy a vezetékes helyi csúcsidejű hívások összekapcsolási díját májusra az Európai Unió átlagára szorítsák le, vagyis a jelenlegi 4 forint körüli összeget 2 forintra akarják csökkenteni - mondta Pataki Dániel, az NHH elnöke egy hétfői sajtóbeszélgetésen. A hatóság azt is szeretné elérni, hogy a díjcsökkentés következményeit a fogyasztók is érzékeljék - hasonló az NHH szándéka a mobilszolgáltatás esetében.
Március 19-ig egyébként összesen 2344 vezetékes telefonszám tulajdonosa döntött úgy, hogy más szolgáltatóhoz viszi számát. Ez kissé meglepte a szakembereket, ők ugyanis még ennél is szerényebb érdeklődésre számítottak. A vezetékes számok hordozhatóságával élők alapvetően cégek voltak.
Az NHH idei legnagyobb feladata az év második felére eső piacelemzés, vagyis a releváns piacok meghatározása, ezeken a jelentős szereplők kijelölése, majd pedig ezek számára - az elektronikus hírközlési törvényben előírt - kötelezettségek meghatározása. Pataki kiemelte, hogy a csatlakozó országok közül ezzel a feladattal elsőként Magyarország végez. A folyamatot egyébként kötelesek egyeztetni Brüsszellel, az unió ugyanis vétójoggal rendelkezik a procedúra különböző pontjainál.
Az elnök megjegyezte, hogy a hivatalnál február végére befejeződött a 10 százalékos létszámleépítés, amit még tavaly határozott el a kormány, így jelenleg mintegy 440-en dolgoznak az országos szervezetnél. Befejeződött a szervezeti átalakítás is, és új arculatot kapott a Hírközlési Felügyeletet januártól felváltó NHH, amelyből Pataki nagy presztízsű, főként a piacszabályozásra koncentráló hírközlés-politikai centrumot akar formálni.
