BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Jövőre teljesen megnyithatják a Ferihegy 1-es terminált

2003. november 20. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Magyarország európai uniós csatlakozásával Ferihegy az unió legkeletibb reptere lesz, s ennek tükrében a Budapest Airport (BA) Rt. számára az egyik kitörési pont az air cargo tevékenység növelése lehet. A cég tervei között ezért szerepel egy cargobázis felépítése, aminek költsége 5-6 milliárd forint - mondta Kepecs György, a BA elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. Elképzelhető, hogy a létesítményt - amelyet 2005 első félévében nyitnának meg - a BA a Malév Rt.-vel, illetve a frankfurti repülőtérrel közösen valósítja meg. (Az építkezésről egyébként még nem döntött a cég igazgatósága, s a potenciális partnerekkel is csak a tárgyalások folynak, megállapodás még nem született.) Hárskuti János, a BA vezérigazgatója kiemelte, hogy Ferihegy hub (gyűjtő központ) funkciójának kialakítása érdekében délkelet-ázsiai légitársaságokat kívánnak meggyőzni a budapesti repülőterek igénybevételéről. A repülőgépes áruforgalom idén az első három negyedévben 12,8 százalékkal emelkedett a Ferihegyi repülőtéren az előző év hasonló időszakához képest. A vezérigazgató kiemelte, hogy idén az első kilenc hónapban - az előző év hasonló időszakához képest - 8,4 százalékkal, több mint 3,75 millió főre gyarapodott a Ferihegyi repülőteret használó utasok száma, s elképzelhető, hogy idén ez a szám eléri az ötmilliót. Egyelőre nem született döntés a 2/C terminál megépítésének időpontjáról, azt a forgalom növekedéséhez kötik - mondta az elnök, ám a tervek szerint a majdani új terminál évente ötmillió utas forgalmát teszi lehetővé. (A jelenlegi 2/A és 2/B terminál kapacitása évi 5-5,5 millió utas.)
Az is elképzelhető, hogy már jövőre teljes egészében megnyílik a Ferihegy 1-es terminál, amennyiben azt a fapados légitársaságok forgalma indokolja. A terminál jelenlegi napi kapacitása 7-8 repülő (körülbelül 1300 személy) kiszolgálását teszi lehetővé, a későbbiekben pedig naponta több mint húsz gép, és évente 1,5-2 millió utas kiszolgálása válna lehetővé. Idén egyébként Ferihegyet igénybe véve körülbelül 200 ezer utast szállítanak a diszkont-légitársaságok, számuk azonban - a nemzetközi trendnek megfelelően - a későbbiekben gyarapodni fog. A növekvő igények kielégítéséhez 2-3 milliárd forintos rekonstrukciót kell végrehajtani. A cégvezetők, bár jelezték, hogy folynak tárgyalások újabb fapados cégek ferihegyi megjelenéséről, ám a társaságokat nem nevezték meg. A fenti beruházások finanszírozásáról sem született döntés, elképzelhető, hogy saját forrásból és hitelekből állják a beruházásokat. A BA célja, hogy Ferihegy a leggyorsabban növekvő reptér legyen a régióban, növekedjen a cég értéke, illetve hatékonysága - összegezte Hárskuti.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet