Szeptember végén - hónapok óta először - növekedett a bekapcsolt vezetékes fővonalak száma, és elérte a 3 611 550-et - derül ki a Hírközlési Felügyelet (HíF) adataiból. Az emelkedés meglehetősen csekélynek mondható, mivel az előző havihoz képest mintegy 1700-zal, azaz 0,05 százalékkal több fővonalat kapcsoltak be. A HíF piacelemzőinek információi szerint a növekedés a bevételt nem hozó, úgynevezett szolgálati és teszt fővonalak számának emelkedéséből adódik. Az előbbieknek megfelelően a száz lakosra jutó fővonalszám is emelkedett valamelyest. Az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos összes időtartama az előző havi 211,7 percről 229,2 percre emelkedett. Egy kezdeményezett hívás átlagos időtartama augusztusban 2,88 perc volt, míg szeptemberben 2,87 perc. Elmondható tehát, hogy 2003 szeptemberében egy fővonalról átlagosan közel azonos ideig, de gyakrabban telefonáltak, mint az előző hónapban. A háztartások telefonellátottságának aránya nem változott az egy hónappal korábbihoz képest, vagyis 72 százalék maradt.
