Kétmilliárd dollár értékű beruházással többek között logisztikai központot, valamint katonai kórházat építene a taszári légibázison egy svájci befektetőcsoport - mondta lapunknak Gyenesei István, a Somogy megyei közgyűlés elnöke. Az elképzelés azonban csak akkor valósul meg, ha az amerikai hadsereg - balkáni terveitől és szerepvállalásától függően - a jövőben is igényt tart a repülőtérre. A beruházók ugyanis kizárólag akkor valósítják meg terveiket, ha a légibázis a jelenlegi formában még legalább tíz évig működik. Erről remélhetőleg rövidesen végleges döntés születik Washingtonban.
Gyenesei a befektetők kilétét egyelőre nem kívánta felfedni, ám az elmondta, hogy a megbeszélésekbe Svájc magyarországi nagykövete is bekapcsolódott, sőt mától a tárgyalásokat a miniszterelnök által kinevezett kormánymegbízott irányítja. A svájci üzletemberek a katonai és a polgári repülőteret együtt kívánják hasznosítani, s ha a program beindul, további beruházásokat is szeretnének megvalósítani a térségben. A kaposvári, a taszári, valamint a megyei önkormányzat által a légibázis működtetésére létrehozott Taszár Airport Kht. eddig - döntően regionális területfejlesztési forrásokból - több mint 600 millió forintot költött a repülőtér polgári termináljának, valamint egy új gurulópályának és egy parkolónak a felépítésére. Hátra van még a terminál berendezése, ám ezt is csak akkor érdemes megvalósítani, ha a katonai funkció is megmarad, hiszen enélkül az ország egyik legjobban felszerelt repülőtere életképtelen, s azt be kellene zárni - tette hozzá a megyei közgyűlés elnöke.
