Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Magyarországon a pénzkímélő beruházások jogi kereteit eredetileg egy 1970-es pénzügyminiszteri rendelet teremtette meg, akkor azonban ezt a tevékenységet még nem lízingnek, hanem feladatszerű bérbeadásnak nevezték. A hetvenes években még igencsak bonyolult eljárás több mint egy évtized múlva egyszerűsödött, a lehetőségek bővültek, de a lízing elterjedése érthető okokból csak a társasági törvény életbelépése után következett be. Ennek megfelelően 1989-ben alakultak meg sorra a hazai lízingcégek, az egymillió forintos alaptőkéjű kft.-k némelyike aztán két év leforgása alatt százmilliós forgalmú vállalkozássá fejlődött. Ez a robbanásszerű növekedés persze nem kevéssé a később fokozatosan megnyirbált adóelőnyöknek volt köszönhető.
Talán kevesen emlékeznek már az úgynevezett prompt lízing konstrukciókra. A legfinomabban is adóelkerülésnek nevezhető megoldásnak köszönhette a szakma, hogy sokáig magának a lízing elnevezésnek is negatív felhangja volt. Akkoriban indult meg a macska-egér harc a pénzügyi kormányzat és a lízingcégek között, amelyek némelyike az ügyeskedések egész tárházát vonultatta fel. Az állam az adópolitika és a számviteli szabályok szigorításával is igyekezett a vállalkozások - még sok esetben presztízsberuházásnak tekintett, de vitathatatlanul bújtatott fogyasztásként is jelentkező - autóvételeit korlátok közé szorítani. (Ezek a szigorítások persze - ahogy ez ilyenkor lenni szokott - az egyéb eszközök lízingelőit is sújtották.)
A nyolcvanas-kilencvenes években az OECD-országokban a beruházások 20-25 százaléka valamilyen lízingkonstrukcióban történt. Nálunk a kilencvenes évtized első éveiben a lízing részesedése a szövetség számításai szerint 18 százalékról előbb 14 százalékra, majd tíz százalékot alig meghaladó mértékűre esett. Ez a csekély arány annál is inkább meglepő, mert a banki kamatok közben igen magasak - 30, sőt régebben 40 százalék körüliek - voltak, a hitelfedezeti követelmények pedig évről évre szigorodtak. Hosszú ideig tehát a lízing számított az egyetlen olyan középtávú finanszírozási formának, ami a kis- és közepes méretű vállalkozások számára is elérhető volt. Méltó helyét ennek ellenére nem tudta elfoglalni. A szakmát legjelentősebben az 1997 januárjától végrehajtott változtatások alakították át. Ennek a rendelkezésnek hatására egyébként a társaságok jelentős része előrehozta autóbeszerzéseit. Így ismét megtörtént az, amire a magyarok jóformán már nem is emlékeztek: egyes autótípusokból hiány lépett fel! Az azóta eltelt idő persze nem volt konfliktusmentes, de végre megindulhatott ezen a területen is a szerves fejlődés.
