A szükséges engedélyek beszerzését követően várhatóan néhány napon belül elkezdődik a termelés abban a 2030 négyzetméteres üzemcsarnokban, amelyet a Flextronicstól bérel a júliusban 13 ezer eurós törzstőkével létrehozott, német tulajdonban lévő GPS Prüftechnik Mérőműszer-gyártó Kft. - erősítette meg lapunk információit Krebsz Tibor. Az ügyvezető igazgató elmondta: a céget az az allingi székhelyű GPS Prüftechnik GmbH hozta létre, amely hosszú évek óta a Flextronics egyik legnagyobb műszerbeszállítója. Az elmúlt néhány héten megvalósított, döntően gépi és logisztikai beruházások pontos összegét Krebsz nem kívánta nyilvánosságra hozni, de azt elmondta, hogy újabb 100 milliós nagyságrendű fejlesztés történt a zalaegerszegi ipari parkban. Az új üzemet a Flextronics korábban raktárként használt csarnokrészében alakították ki. (A Flextronics szintén bővíti zalaegerszegi gyártóbázisát. Az új üzemrész átadására várhatóan még szeptemberben sor kerül, s ezzel párhuzamosan a dolgozók számát az év végéig még mintegy 800 fővel növelik - NAPI Gazdaság, 2001. április 4., 7. oldal).
A cégalapítást és a gyártóbázis létrehozását elsősorban a Flextronics egyre nagyobb magyarországi jelenléte indokolta. Az új üzem nemcsak a szállítási határidők jelentős mértékű csökkentését teszi lehetővé, hanem más hazai és közép-kelet-európai felhasználók igényeinek kielégítését is. A GPS Prüftechnik Kft. egyelőre kizárólag vizsgáló adaptereket gyárt Zalaegerszegen. Az alkatrészek egy része a közeljövőben még Németországból érkezik, de a tervek szerint hamarosan a teljes gyártási folyamatot Magyarországra telepítik. Az ügyvezető igazgató elmondta: jövő év augusztusáig mintegy 400 ezer német márkás forgalommal számolnak, de ez csak töredéke a tervbe vett teljes gyártási volumennek. A Flextronicsszal már megállapodtak abban is, hogy ugyancsak a zalaegerszegi ipari park területén egy teljesen új, zöldmezős gyártóbázist építenek. Erre akkor kerül sor, amikor a gyártási és értékesítési volumen indokolja - tette hozzá az ügyvezető igazgató.
Körtési Zsolt
