A kormány márciusban hozott elvi döntést arról, hogy támogatja a Posta tulajdonszerzését a Postabankban, ennek konkrét mértékéről a javaslatot a vonatkozó kormányhatározat szerint május végéig kellett kidolgozniuk a témafelelős minisztereknek. Ugyancsak május végéig el kellett volna készülnie a Pb és a Posta együttműködési - benne a bank üzleti - stratégiájának, az összehangolt fejlesztési terveknek, beleértve a finanszírozás módját is. A leendő stratégiai tulajdonos azonban nem fáradt ezzel, így ez most nem lesz napirenden. Várhatóan anélkül születik tehát döntés a saját tőkéje szerint ötödik, mérlegfőösszege szerint hetedik legnagyobb - több száz milliárd forint közpénzből konszolidált - magyarországi hitelintézet sorsáról, hogy tudni lehetne, a leendő tulajdonos mit kíván kezdeni vele és miből akarja finanszírozni a bank jövedelmezőségének javításához elengedhetetlen informatikai fejlesztéseket.
Nem tudni, hogy miképpen sikerül leküzdeniük az előterjesztés készítőinek az előttük tornyosuló törvényi akadályt. Az értékpapírtörvényt (Épt.) alapul véve ugyanis a Posta nem kaphatja meg apportként (vagyis ellenszolgáltatás nélkül) a teljes állami pakettet. Mint az Épt. kimondja, a nyilvánosan működő részvénytársaság szavazati jogot biztosító részvényeinek 33 százalékot meghaladó mértékű, részvényátruházás útján történő megszerzéséhez nyilvános vételi ajánlatot kell tenni.
Problémákat vetít előre az Épt. azon előírása is, amely szerint az ajánlattevő jogosult a tulajdonába nem került részvényeket azon az áron megvásárolni, amelyet a nyilvános vételi ajánlat során alkalmaztak, ha a szavazati jogok több mint 90 százalékával rendelkezik. A kisrészvényesek azonban évek óta perben állnak többségi tulajdonostársukkal, a magyar állammal, amiért Pb-részvényeik névértékét 1998-ban az eredeti névérték öt tízezredére szállította le, vagyis egy korábban 10 ezer forint névértékű részvényért egy darab 5 forint névértékűt kaptak. Kérdés, hogy milyen áron születhet meg a nyilvános ajánlat.
Az Épt. szerint a részvényekért ajánlott ellenérték tőzsdére be nem vezetett részvény esetén a tőzsde által nyilvánosságra hozott, a nyilvános vételi ajánlattételt megelőző 180 nap súlyozott átlagára. Ha az ellenérték ily módon nem határozható meg, a felügyelet állapítja meg. A Postabank-részvényeknek már jó ideje nincs forgalmuk.
Az OTP Bank írásos ajánlatában 25 milliárd forintot kínált a Postabankért, amit a szóbeli tárgyalásokon végül 30 milliárdra emelt. Varga Mihály pénzügyminiszter az ajánlat elutasítása után arra a kérdésre, hogy mekkora összeggel elégedtek volna meg, egy interjúban a következőt válaszolta: „Annyit mondhatok, hogy az OTP Bank által tett ajánlat és a kormányzati várakozás közötti különbségbe bőven beleférne még egy Nemzeti Színház felépítése.” Az állam által felkért tanácsadó a Pb saját tőkéjének 150 százalékát - mintegy 60 milliárd forintot, vagyis a névérték 300 százalékát - kitevő árat is reálisnak tekintett volna.
A kormány nem rugaszkodhat el teljesen a korábbi álláspontjától, ez esetben viszont a nyilvános ajánlattétel a 20,021 milliárd forint jegyzett, s 40,665 milliárd forintos saját tőkéjű Postabank esetében legkevesebb 40 milliárd forintba kerülne. Mivel a Posta nem rendelkezik a befektetéshez szükséges tőkével, ezt az összeget az államnak kellene a rendelkezésére bocsátania. Mindezt azért, hogy egyik zsebéből a másikba tegye a Pb-t, miközben szakértők (köztük az államigazgatásból is) kétségbe vonják, hogy a Posta jelen állapotában alkalmas volna egy bank szakmai irányítására. Az összeget ráadásul meg kellene fejelni minimum 15 milliárd forinttal az informatikai fejlesztések finanszírozására. A kétéves költségvetésben nincs elkülönítve pénz a Posta „kedvteléseinek” finanszírozására, ez azonban szakértők szerint nem jelenthet akadályt, az alultervezett infláció miatt ugyanis a kormány legalább százmilliárdos többlettel gazdálkodhat.
A Posta egyébként még birtokon belül sincs, az április végi hatalomátvétel óta mégis az összes kulcsembert elmozdította a Pb-ből. A módszer erősen emlékeztet a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-ben (MFB) 1998-ban lezajlott lerohanásra, ahol a személycseréket ugyancsak rekordidő alatt hajtották végre. A háttérben a hírek szerint mindkét esetben az MFB nagy hatalmú elnöki főtanácsadója állt.
Barna Zsuzsa
