Legolcsóbbak a diszkontok és a hipermarketek

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség tíz megyére kiterjedő vizsgálata a nagyobb áruházak illetve áruházláncok által kínált termékekre terjedt ki, és az erről készült jelentés tartalmazza az egyes láncok árait is. A NAPI Gazdaság a vizsgált termékekből összeállított két "elméleti" fogyasztói kosarat, ezek alapján mérte meg az egyes üzletek versenyképességét.
Az "A" kosárban olyan jellemző termékek vannak, amelyeket minden, a felmérésben szereplő üzlet árusít, míg a "B" kosárban a diszkontboltokban nem forgalmazott, de a fogyasztásban jelentős áruféleségek (például nem csomagolt hentesáruk) is szerepelnek. A kosarak számai furcsa eredményt mutatnak. E szerint a legolcsóbb élelmiszer-áruházak a hipermarketek és a diszkontok. Az utóbbiak esetében ez természetes, hiszen a szűk kínálat és a kevésbé igényes körülmények miatt szükségszerű az olcsóságuk. A kisebb költség és az egy-egy termékből viszonylag nagy beszerzési volumen árelőnyt jelent számukra. A magyar piacon ugyanakkor a beszerzési árak viszonylagos torzulásokat mutathatnak, hiszen az egyféle termékből sokat rendelő diszkontok előnyét a többféle márkát tartó szupermarketekkel szemben elolvasztja az, hogy két diszkontlánc (a Profi és a Penny Market) összforgalma és beszerzése elmarad a legnagyobbakétól, amelyek közül a Julius Meinl és a Plus Kft. ráadásul szupermarketet és diszkontláncot egyaránt működtet.
Feltehető tehát, hogy az árbajnok diszkontláncok, a Penny Market és a Profi az árrésüket is szűkítik az olcsóságuk fenntartása érdekében.
Hosszú távon azonban ezek is csak megfelelő beszerzési volumennel maradhatnak versenyképesek. A Rewe tulajdonban lévő Penny Market ezt intenzív boltépítéssel, a Profi pedig a Julius Meinllel és a Corával közösen nemrégiben létrehozott beszerzési társasága révén igyekszik elérni.
A lista meglepő tapasztalata a hipermarketek - a Tesco és a Cora - olcsósága. Esetükben ugyanis a kereskedelmi stratégia éppen a széles árukínálat és kellemes vásárlási körülmények biztosítása, így normál helyzetben ezek az áruházak a szupermarketekhez - Spar, Julius Meinl - hasonló árszinten kereskednének. Ráadásul mind a Tesco, mind a Cora közepesnek számító beszerzési volument ért el még tavaly. Igaz, mindkét cég további hipermarketeket nyit idén és jövőre, amivel növeli az árversenyképességét, és a Cora az említett beszerzési társaság révén is előnyösebb helyzetbe kerül. 1997-re azonban ez még nem volt jellemző, így feltételezhető, hogy a két cég újnak számító áruházai népszerűsítése érdekében "szőnyegbombázó" árakat is vállalt.
A legdrágább boltok közé tartozó üzletek esetében is hasonló kettősség tapasztalható. A Csemege Julius Meinl és Spar esetében természetes a drágaság: ezek a láncok elsősorban választékukkal, kényelmesebb, színvonalasabb üzleteikkel próbálják ellensúlyozni a magasabb áraikat. A Coop és a CBA azonban éppen olcsóbb áraival lehetne versenyképesebb.
A Coop-boltokat ráadásul azok az áfészek üzemeltetik, amelyeknek összességében még ma is a legnagyobb a beszerzési volumenük, úgy tűnik azonban, hogy ennek ellenére nem tudják vagy akarják érvényesíteni ezt az előnyüket. A beszerzési társaságként működő CBA 1999-re jelentősen növelné a vásárlási volumenét, ami versenyképesebb árak alkalmazásához vezethet.
Az FVF felmérte két üzletlánc, a Penny Market és a Julius Meinl árainak megyénkénti eltérését is. Előbbi árainak szórása viszonylag alacsony értéket mutat, tehát elmondható, hogy az egységes arculattal együtt hasonló árakat alkalmaznak országszerte. Utóbbi üzletlánc esetében már vegyesebb árakat találtak: itt csupán egy cikk ára volt ugyanannyi a tíz megyében. Baranyában viszont 300 forinttal többet kérnek a Pannónia sajt kilogrammjáért mint például Békésben. Az árak nem a megyék fejlettségével arányosan változnak viszont, aminek részben az lehet a magyarázata, hogy a szegényebb régiókban a boltoknak ma még kisebb versennyel kell szembenézniük.
I. M.