Inkább unalmasnak lehet nevezni azt, hogy az amerikai tőzsdék újabb csúcsokra emelkedtek a múlt héten, meglepőnek viszont semmiképp sem. A piac a két hete még fennálló dilemma után a sokkal valószínűbb irányba indult el, vagyis felfelé. A november eleji csúcsot követő, sok jó és kevés rossz hír mellett bekövetkezett folyamatos csorgás után éppen két hete hétfőn jött el az a nap, amikor a piac színt vallott. Ez egy akkora emelkedésben manifesztálódott, mellyel közel egy hét gyengülését hozták vissza az indexek, ezt követően pedig már csak logikus következménynek lehetett nevezni, hogy pár nap múlva ismét bedőltek az éves csúcsok.
A két hét tespedést követő újbóli megtáltosodás kitűnően mutatja a piac alaphangulatát. Mint ahogy arról két hete beszámoltunk, a csorgáshoz a piac kénytelen volt sok apró, általában nem nagyon figyelt tényezőt tartalmazó magyarázatot gyártani, ezeket azonban egy pillanat alatt el is felejtették a befektetők akkor, amikor némi szunyóka után felébredt a bika. Pedig az arany ára most magasabb, mint az esés idején, a dollár még sokkal gyengébb, s a fizetési mérleg aggasztó hiányával kapcsolatban sem látott napvilágot semmi pozitív. Az akkor sokak számára ijesztőnek tűnő esés tehát ismét csak a szükséges korrekciónak bizonyult, a piac felfelé sokkal gyorsabb tudott lenni, mint lefelé.
A jó hangulat alapvető fundamentális okai változatlanok: kitűnő cégeredmények, alacsony kamatszint, folyamatosan várakozás feletti makroadatok. Ahogy az esésben, úgy a gyors visszaugrásban is jelentős szerepük volt viszont a technikai tényezőknek. Lefelé menet a 20 napos, majd az 50 napos mozgóátlag elestekor alaposan megöntözték a piacot, felfelé viszont e kettőt egy napon belül sikerült áttörni, s ennek döntő része volt a két hete hétfőn bekövetkezett, „trendegyértelműsítő” felugrásnak. Ha távolabbról nézünk rá például a Nasdaq grafikonjára, azért az is jól látszik, hogy a csúcsdöntés ellenére a piac ereje fogyatkozóban van. A korrekciók mélypontjai egyre magasabban vannak, de a csúcsok már alig magasabbak az előzőeknél, a hegymenet egyre laposodik, s inkább már egy fennsíkon sétálunk a görbét követve. Az S&P 500 esetében a tavaszi stabil hossz és a nyári stagnálás után egyértelmű emelkedés indult be, ebben viszont túl nagy szerepük van a defenzív szektoroknak, ami a hossz további esélyével kapcsolatban nem a legjobb jel.
A kép tehát egy még erős, de egyre lustább bikát mutat, amely ha két hetet pihen, s közben a gravitáció lefelé húzza az indexeket, képes egy vad ugrásra, de már jobban esik neki egyre hosszabb időszakokra távol tartani magát az eseményektől. Egyre több napon látunk unalmas, trend nélküli kereskedést, összevissza ugráló indexeket. Kitaposott úton haladunk a range trading felé, mely teljesen más kereskedési stratégiát kíván az eddigieknél. Aki itt a hirtelen beinduló papírok után fut, könnyen rajtaveszthet, mert a trend gyorsan fordul, s a váratlanul begyengülők eladása sem célszerű, hasonló indokból.
De miért is kezdünk sávban lenni? Úgy tűnik, egyelőre alulról stabilan meg van támasztva, viszont felül is egyre nagyobb az ellenállás. Az alsó támasz az említett kitűnő fundamentumok miatt triviális, a felsőt pedig épp a növekedés és a kamatszint középtávú bizonytalansága okozza. A harmadik negyedéves eredmények megérkezte után az elmúlt év profitjaival számolva az S&P 500 P/E-je 28, az üzemi eredményekkel számolva pedig 21. Ha kissé előre tekintünk és a negyedik negyedéves várakozásokat beépítjük - azaz a 2003-as naptári év profitjaival számolunk -, az adózott eredményekkel 19, illetve 23 körüli érték adódik. Ez annak a következménye, hogy tavaly év végén rendkívül gyenge eredményeket produkáltak a cégek, ráadásul rengeteg egyszeri eredménycsökkentő tétel is felmerült. A gond csak részben az, hogy ezek a számok is magasnak tűnnek, ezt ugyanis meg lehet indokolni az igen alacsony kamatszinttel. A probléma ebből fakadóan az, hogy a túl erős növekedés és a munkaerőpiac éledezése nyomán bármikor fellángolhatnak a kamatemelési várakozások (ezzel kapcsolatban igen fontos, hogy mit mond a Fed e heti ülésén), másrészt az alacsony bázisok kiesésével jövőre már korántsem tudnak olyan gyönyörű eredménynövekedési potenciált felmutatni az amerikai cégek, mint az idén. A tőzsdének pedig megvan az a csúnya tulajdonsága, hogy legalább fél évre tekint előre, így a negyedik és az első negyed várhatóan kitűnő számai már trivialitásnak tűnnek, benne vannak az árfolyamokban. Ezért aztán ahogy idén tavasszal vadul zsákolták a részvényeket az év végi kedvező fejleményekben bízva, ezt ma már nem érdemes megtenni, mivel igencsak bizonytalan, hogy nem lesz-e a kedvező folyamatokban törés jövő nyáron. Önmagában az, hogy a konszenzus szerint ekkorra már monetáris szigorításra lehet számítani, visszatartja az okosokat, s egyelőre sokan választják a várunk, de csendben nagyon figyelünk hozzáállást a piachoz.
Ebben a helyzetben természetesen felértékelődik a grafikonok szerepe. A piac megtette a chartistáknak azt a szívességet, hogy gyönyörűen egyértelmű grafikonokat rajzoltak a főbb indexek. A laposodásból egy esetleges lefelé törést még a chartelemzésben járatlanok számára is elég egyértelműen mutathatja az, ha például a Nasdaq az eddig mindig egyre magasabb korrekciós mélypont alá esik. Amíg viszont ez nem következik be, a piac hangulata inkább óvatosan bizakodónak tekinthető. Érdemes az eddigieknél jobban az egyedi történetekre koncentrálni és kerülni a túl sokat emelkedett papírokat eredménybeszámolók vagy félévközi elemzői találkozók környékén. Erre igen ékes példa az Intel esete, amely alapvetően kedvező híreket közölt csütörtökön, erre a már megszokott módon jól be is gyalázta a piac. Néhány érdekes mai „story stock” közül érdemes figyelni például a hirtelen felfedezett Pacific Rim Miningsra (PMU), de az arany tartósnak ígérkező magas ára miatt nem árt végigszemlézni más kis- és középes méretű bányatársaságokat is.
Ács Gábor