Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Amire most tulajdonképpen mindenki vár, az az, hogy kiderüljön: tényleg a háború okozta bizonytalanság volt az amerikai és vele a világgazdaság gyorsabb növekedésének egyetlen akadálya? A válasz sajnos még hetekig nem lesz világos, ahogy ugyanis a háború előtti hetekben a bizonytalanság negatív irányba torzította a számokat, úgy fognak túlzott optimizmust sugározni a katonai műveletek befejezte után rögzített adatok.
Az optimista nézet szerint a geopolitika most egy időre lekerül a napirendről, legalábbis ami a piaci mozgásokat illeti. Mások ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy Irakkal egy új, eddig precedens nélküli amerikai külpolitika vette kezdetét: ez alapvetően egyoldalú és a megelőzésre alapoz, tehát fenntartja magának a jogot bárhol és bármikor a beavatkozásra. „Esélyesek” akadnak bőven: az első a listán nyilván Észak-Korea, s az utóbbi időben több figyelmeztetést kapott Irán és Szíria is. Nem kizárt tehát, hogy a relatíve stabil és nyugodt kilencvenes éveknek geopolitikai értelemben is vége szakadt, s egy volatilisabb szituációnak nézünk elébe.
Az iraki eseményeknek a szövetségesek szempontjából sikeres lezárulta azonban egyelőre biztos, hogy a fundamentumokat helyezi ismét az előtérbe (bár azért az iraki helyreállítás költségeiről és a továbbra is fennálló amerikai–európai ellentétről sem szabad megfeledkezni). A fundamentumok megítélésében is két „iskola” küzd egymással. Az egyik szerint az agresszív monetáris és fiskális élénkítés, valamint a robusztus termelékenységnövekedés most, a geopolitikai bizonytalanság múltával és az olajárak csökkenésével végre ismét növekedési pályára állítja az amerikai gazdaságot. A másik, pesszimistább gondolatmenet azt állítja, hogy még mindig „posztbuborék” helyzetben vagyunk, s a szükséges kiigazítások megtörténtéig csak nyomott, a potenciálistól elmaradó növekedésre számíthatunk. Mivel a világgazdaság egyetlen igazi motorja változatlanul az Egyesült Államok, ezért a fenti két forgatókönyv egyben a világgazdaság sorsát is vázolja.
A héten az IMF és az Európai Unió is előállt új, frissített előrejelzéseivel, s egyik intézmény sem éppen az optimisták táborát gyarapítja. A Valutaalap a tavalyi 3 százalék után idén is csak 3,2 százalékos GDP-növekedést vár globális szinten, ami bőven elmarad a 3,7 százalék körüli hosszú távú trendtől. Az Egyesült Államokra ugyan az év második felében pozitív hatással lesz a geopolitikai feszültség és az olajárak csökkenése, ám a pénzügyileg instabil fogyasztó, a még mindig költségcsökkentésre törekvő termelő, valamint az elmúlt nehéz három hónap az idén is csak 2,2 százalékos növekedést tesz lehetővé. Az eurózóna esetében az IMF 1,1, a brüsszeli bizottság pedig egyszázalékos növekedést valószínűsít. Mindkét előrejelzés felhívja a figyelmet arra, hogy a jelenlegi világgazdasági helyzet talán legfontosabb kockázati tényezője a folyó fizetési mérlegnek az Egyesült Államokban tapasztalt hatalmas hiánya, s ezzel együtt a dollár esetleges gyors korrekciója.
