Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Elsősorban az amúgy is nagyobb méretű pénzpiaci és kötvény típusú alapokat kedvelték a vizsgált időszakban a befektetők. A vizsgálatba bevont összes többi változó statisztikailag nem bizonyult lényeges szempontnak a konstrukciók közötti választásnál. A beáramló tőke mennyisége tehát - az elmúlt négy év tapasztalatai alapján - nem (vagy lényegében alig) függött attól, hogy az adott alapkezelő a piachoz képest milyen teljesítményt nyújtott. A befektetők által közvetlenül és közvetve fizetett költségek nagysága sem igazán játszott szerepet.
A pénzpiaci és kötvény típusú alapoknak az elmúlt években jellemző kedveltsége köthető a magyar lakosság pénzügyi vagyonának igen konzervatív összetételéhez (a bankbetétek magas aránya és a kockázatosabb befektetések csekély súlya). Az alapokba beáramló tőke jelentős része valószínűleg a bankbetéteknél magasabb hozamú, de alacsony kockázatú befektetési lehetőség miatt a bankokból vándorolt a befektetési alapokba. Ezzel párhuzamos jelenség a bankbetétek megtakarításokban betöltött szerepének mérséklődése.
A magyar lakosság igen óvatos a kockázatos befektetésekkel kapcsolatban, amihez valószínűleg a részvénypiac 2000-2001-es gyengébb teljesítménye is hozzájárult. A részvény- és vegyes típusú alapoknál komolyabb tőkebeáramlás csak egy-egy jobb részvénypiaci periódus után volt tapasztalható, ami csak ritkán fordult elő az elmúlt pár évben. A megtakarítókra tehát egyfajta követő magatartás (volt) a jellemző, egy komolyabb (részvény- vagy ingatlanpiaci) hossz után csoportosították át pénzügyi vagyonuk egy részét kockázatosabb befektetésekbe.
Így például valószínűleg nagyrészt a kötvénypiacot 2001 utolsó hónapjaiban jellemző fellendülésnek köszönhető a kötvényalapok nettó eszközértékének 2002. első félévi dinamikus növekedése. Ez a folyamat - a rossz makrogazdasági helyzet miatt bekövetkező hozamemelkedés hatására - az idei második negyedévben lelassult, majd megfordult: a kötvényalapokból pénzt vontak ki a befektetők.
A fenti megállapításokból következő tanulság az alapkezelők számára: komolyabb tőkegyűjtésre az adott termék piacának fellendülése közben (és után) nyílik alkalom, tehát ekkor célszerű reklámozni és a figyelem középpontjába állítani az adott befektetési alapot. A sikeres tőkegyűjtés záloga az alapkezelők részéről tehát alapvetően nem a jó teljesítmény (benchmarkhoz viszonyított hozam) volt az elmúlt időszakban.
Az elemzés során néhány további érdekességre is fény derült. Az egyes alapoknál az elmúlt években elért hozamokat a saját - a befektetési politikájuknak megfelelő - benchmark-portfóliójuk, avagy referenciaindexük teljesítményéhez hasonlítva kezelőik többletteljesítményéről, hozzáadott értékéről kaphatunk információt. Az egyes éveket elemezve megállapítható, hogy a fenti módon meghatározott többlethozamok átlaga - az 1998-as évet leszámítva - negatív volt, az alapok tehát átlagosan 1,1-1,3 százalékkal teljesítettek rosszabbul, mint irányadó piacuk. Ez körülbelül megegyezik az alapkezelői díjak átlagos nagyságával, tehát az alapkezelők nem igazán tudták megverni a piacot (minimálisan jobban teljesítettek annál, ha az alap működésének többi költségét is figyelembe vesszük). Ez pedig lényegében megfelel a hatékony tőkepiacokról szóló elmélet megállapításainak. Az 1998-as év igen volatilis volt, kevesebb szerepelő is működött a piacon (azóta nőtt a piaci hatékonyság Magyarországon), így megmagyarázható, hogy miért tudtak abban az évben az alapok átlagosan a piacnál kicsit jobban teljesíteni.
További érdekesség, hogy a hazai befektetési jegyek vételekor és visszaváltásakor egy félmillió forintos nagyságrendű befektetés esetén átlagosan mindössze 0,4 százalék a két tranzakcióra jutó együttes jutalék. Ez igen alacsonynak számít a nemzetközi gyakorlatban, a fejlett tőkepiacokon nem ritka a 3-5 százalékos tranzakciós díj sem. Az alapkezelők díjazása hasonlóképpen alacsonynak számít, ők átlagosan mintegy másfél százalékot számítanak fel évente az átlagos kezelt vagyonra vetítve.
Ez az év eddig sem a hazai, sem a külföldi részvény- és kötvénybefektetéseknek nem kedvezett. Az alapokban kezelt tőke növekedése is megtorpant az utóbbi hónapokban. A pénzügyi kultúra csiszolódásával azonban a befektetők is lassan kezdik felismerni a megtakarítás ezen igen egyszerű, gyorsan pénzzé tehető, de mégis szakszerűen kezelt formáját. Figyelembe véve a hazai befektetési jegyek - nemzetközi viszonylatban és a többi befektetési lehetőséghez viszonyítva is - igen alacsony költségszintjét, valamint az idei erős bérkiáramlás hatására várhatóan megugró megtakarításokat, a következő években valószínűleg tovább erősödik Magyarországon a befektetési alapok szerepe.
Móricz Dániel
