Az elmúlt hét 0,06-0,1 százalékpontos hozamcsökkenést hozott a két évnél hosszabb hátralevő futamidejű állampapírok piacán, s így a július eleji pánikhoz képest a mostani átlagos hozamszint már 0,5-0,6 százalékponttal van lejjebb. Persze a januári mélypontokhoz mérve még most is 80-150 bázisponttal magasabbak a hozamok (ami egyébként a május-júliusi jegybanki kamatemelések összegével lényegében párhuzamban van).
A múlt heti diszkontkincstárjegy-aukciókon a három hónapos papírok évi 9,4 százalékos, a hat hónaposak 9,49 százalékos, az egyévesek pedig 9,58 százalékos átlaghozammal keltek el. Mindez szintén a stabilizáció irányába mutat, hiszen ezek az értékek lényegében megegyeznek a jelenleg 9,5 százalékon álló irányadó jegybanki kamatszinttel.
Az elmúlt néhány hét legfontosabb fejleménye tehát az, hogy a piaci szereplők többsége rövid távon már nem vár újabb kamatemelést a Magyar Nemzeti Banktól. Ez, figyelembe véve azt a továbbra is mindenki által elismert trendet, hogy az európai integrációval párhuzamosan a hazai kamat- és hozamszintek is az EU/EMU átlagok felé közelednek majd, lassú áremelkedést idézett elő a piacon.
Bár, a makrogazdasági kilátásokat tekintve továbbra sem nevezhető egyértelműen optimistának a hangulat. Sőt, a költségvetésről, a legnagyobb hazai exportőrök kapacitás- és létszámleépítéseiről szóló hírek szinte lehetetlenné teszik a javulást a következő időszak külsőegyensúly-adataiban.
Mindenesetre az a tény, hogy az infláció alacsony (volt), a forint árfolyama pedig visszatért és stabilizálódott a jegybank által előirányzott sávban, úgy tűnik, most teljesen megnyugtatja a piaci szereplőket.
Ugyanakkor az is tény persze, hogy az év eleje óta - elsősorban a gazdasági növekedés kilátásainak romlása, illetve a jelentős részvénypiaci áreséssel párhuzamosan megnőtt kockázatkerülő hajlam miatt - a nemzetközi kötvénypiacokon jelentős hozamcsökkenés játszódott le. Ez a magyar kötvények relatív hozamkülönbözetét (még a kelet-európai versenytársakkal szemben is) jelentősen megemelte. A hazai kötvénypiac tehát most viszonylag jól fel van vértezve a további negatív sokkok ellen.
Talán csak egyetlen tényező van, amire a piac nincs és nem is lehet felkészülve: mi lesz akkor, ha az őszi német választásokat követően a vezető európai uniós tagországok esetleg mégsem tudnának megállapodni az agrártámogatások ügyében, s így Magyarország és a többi csatlakozásra váró ország 2004-es tervezett belépése bizonytalan időre kitolódik.
Kishonti László
