Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az elmúlt héten csendes, nyári kereskedés mellett az irányadó éven túli államkötvények hozamai 0,03-0,08 százalékponttal emelkedtek. A hozamemelkedés legfontosabb kiváltó oka a forint árfolyama körüli, a korábbinál nagyobb bizonytalanság, ami egyrészt növeli a külföldi befektetők kockázatát, csökkenti keresletüket, másrészt a jövőbeli jegybanki kamatlépéseket is bizonytalanabbá teszi.
A hazai fizetőeszköz az elmúlt héten az elméleti középárfolyam felett - az intervenciós sáv erős oldalán - 6-8 százalékkal mozgott, miközben korábban 11 százalék fellett is volt. A forint gyengülésének okai között több tényező is szerepet játszhat, jelenleg azonban a fejlődő piacok (például Argentína) körüli nemzetközi aggodalmakat emlegetik fő indokként, ami miatt a külföldiek kevésbé hajlandóak a kockázatosabb országokban befektetni.
Természetesen a forint mostani pozíciója a sávon belül komoly - 5-6 százalékos - erősödést jelent a májusi állapothoz (a sávszélesítés időpontjához) képest. A probléma csak az, hogy az eddigi inflációs adatokból úgy tűnik, a forinterősödés rövid távon nem igazán hozta meg a várt kedvező hatást, az importtermékek árának csökkenését (például a tartós fogyasztási cikkek esetében).
Elképzelhető, hogy az importőrök még bizonytalanok a forint kilátásait illetően, s addig nem változtatnak az áraikon, míg nem stabilizálódik valahol az árfolyam (amire nincs túl sok esély). De az is lehet, hogy egyszerűen megpróbálják lenyelni az extraprofitot, s középtávon az erősödő verseny lesz az, ami rákényszeríti őket arra, hogy a vevőiknek is juttassanak a megtakarításból.
A szokásos kérdés ezután az, hogy miért annyira fontos a forintárfolyam pár százalékos gyengülése az állampapírpiac és a jegybank szempontjából? Nos, elsősorban azért, mert míg a forint erősödése csökkenti az importált termékek árát - ami pedig mérsékli az inflációt, így csökkenhetnek a jegybanki kamatok, s nem utolsósorban az állampapírhozamok is -, addig a forintgyengülés pont az ellenkező irányba hat. Ha a forint leértékelődik, az a tervezett inflációcsökkenés elérését nehezíti vagy lehetetlenné teszi.
A Magyar Nemzeti Bank szempontjából tehát az egyik legfontosabb cél az, hogy elkerülje a forint további tartós leértékelődését.
Ebbe a célrendszerbe jól beleillik az, hogy a jegybank múlt heti monetáris ülésén októbertől eltörölték az 1995-ben bevezetett csúszó leértékelést. A korábbi 4,5 százalék széles lebegtetési sávban a csúszó leértékelés legfőbb haszna a forint reálfelértékelődésének tompítása, az árfolyam stabilizálása volt. Természetesen most, hogy a forint egy 30 százalékos, igen széles tartományon belül mozoghat, a szerep megfakult, a rendszer eltörlésének racionális alapja van.
A csúszó leértékelés mértéke jelenleg éves szinten 2,4 százalék (havonta 0,2 százalékkal értékelik le a forintot), ennyivel kevesebbet fog leértékelődni a forint a következő években a sávon belüli mozgásától eltekintve. Összességében tehát októbertől az intervenciós sávon belüli stabilitás az euró-forint keresztárfolyam stabilitását is jelenti majd.
Az európai Monetáris és Gazdasági Unióhoz való csatlakozásunkig - amikor majd a forint „átalakul” euróvá - a mostani lépés eredményeként a forint erősödésének lehetséges maximuma nőtt, a gyengülés esetleges mértéke pedig csökkent. Az már más kérdés, hogy melyiknek van nagyobb valószínűsége, a 23 százalékos gyengülésnek vagy a 7 százalékos erősödésnek. Senki sem hiszi ugyanis el, hogy a jegybank hagyná, hogy a forint árfolyama az elméleti közép alá gyengüljön - valószínűleg még interveniálna is -, mivel mindenki sejti, hogy az importcikkek drágulását a kereskedők jóval kevésbé volnának restek áthárítani, mint az olcsóbbodást.
Kishonti László
