Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A legelfogultabb tőzsdehívők sem tudják nem meghallani a tőzsde jövőjével kapcsolatos pesszimista hangokat, amelyek gyakran a teljes reményvesztésig fokozódnak.
A leggyakoribb kritikák szerint a magyar tőzsde túl kicsi, a lakosság részvénycélú megtakarításai alacsonyak, a tőzsde nem tölti be klasszikus tőkeközvetítő szerepét a gazdaságban, s ráadásul a részvényárfolyamok több éve stagnálnak vagy esnek. Mindehhez gyakran párosul az emberek fejében a tőzsde szerepével kapcsolatos pozitív, de még jellemzőbben negatív felhangú misztikum. Rossz hozamok, kedvezőtlen kilátások, pesszimista nyilatkozatok. Joggal merül fel a kérdés, hogy szükség van-e magyar tőzsdére.
A válaszhoz először fel kell idézni a tőzsde klasszikus szerepét egy fejlett gazdaságban, ami nem más, mint átfogó értelemben a megtakarítók és a beruházók közötti tőkeközvetítő szerep, szűkebben véve pedig egy szabályozott és koncentrált kereskedési hely. Lényegét tekintve receptje a tejberizs egyszerűségét idézi, ugyanis a működő tőzsdéhez is csak három dolog szükséges: megtakarítások, forrásokat igénylő, jó jövőjű vállalatok és maga a tőkeközvetítő intézményrendszer.
Az első hozzávalóval, a lakossági megtakarításokkal a jelek szerint nincs különösebb probléma. Alacsony állománya és az ósdi megtakarítási szerkezet következtében természetes volt, hogy a magyar tőzsde törzsfejlődésének korai szakaszában a külföldi befektetők aránya szerencsétlenül magas volt. A megtakarításokra vonatkozó várakozások megvalósulása esetén középtávon azonban a hazai tőke szerepe folyamatosan nőhetne. Kedvezőtlen fejlemény volt ugyanakkor, hogy a külföldi tőke egy része előbb akarta elhagyni a BÉT-et, mielőtt szerepét a belföldi befektetők átvehették volna. Ugyanakkor a kilátások ebből a szempontból biztatóak.
Kevesen vitatják, hogy a lakossági megtakarítások fényes jövő előtt állnak. Az a közel 6000 milliárd forint, amelyre a magyar lakosság (nettó) megtakarításállománya jelenleg rúg, a XX. század történelme, a szocializmus sajátosságai és a 90-es évek elejének gazdasági nehézségei miatt kis túlzással az elmúlt pár évben jött össze. (Igaz, ez nem is több, mint Bill Gates vagyonának 20 százaléka, 2001 tavaszán.)
A beinduló gazdaság, néhány nagy intézmény gyökeres átalakítása (például a nyugdíjrendszer tőkefedezeti elve), a növekvő foglalkoztatás és az EU-konvergenciával együtt járó reálbér-növekedés hosszú távon drasztikusan növeli a megtakarítások állományát. E folyamatnak az eredményeként - amely együtt jár a pénzügyi kultúra lassú evolúciójával - a lakosság középtávon jelentős befektetési potenciállal bír majd. A pénz - amelyből jelenleg még kevés van - keresni fogja a helyét. A tőzsde szempontjából tehát a források tekintetében indokolt az optimizmus.
Az intézményrendszert vizsgálva sincs ok a pesszimizmusra. Ha van befektetni kívánt tőke, akkor bizony közvetíteni kell. Az egyetlen felmerülő kérdés, hogy ez a közvetítő rendszer Magyarországon vagy külföldön legyen. Talán nem kell oldalakat írni arról, hogy mi történik akkor, ha a magyar megtakarítások transzformációja külföldön megy végbe. Az ország gazdaságát befolyásoló döntések túlnyomó része a külföldi tőke dominanciája miatt már ma sem Budapesten születik. Ez szomorú. Az ellenben tragikomikus lenne, ha a magyar megtakarítások közvetítése is külföldön valósulna meg.
Furcsa paradoxon, hogy a magyar vállalatok krémje közül is csak néhány képes arra, hogy külföldi tőzsdén szerezzen tőkét. Nagyvállalataink mérete ugyanis olyan kicsi, hogy külföldi megjelenésük nem váltana (és nem vált) ki számottevő érdeklődést. Egy Graboplast vagy Pannonplast nagyságú cégnek nincs mozgástere Londonban vagy New Yorkban.
A jó kilátású hazai cégek portfóliótőke-ellátása tehát külföldi tőzsdékről nem megoldható. A magyar tőzsde létjogosultságát talán éppen az adja, ha olyan szolgáltatást nyújthat a vállalatoknak, ami számukra a saját méretükhöz képest máshol nem elérhető.
A magyar gazdaság egészét tekintve nem beszélhetünk tőkehiányról. A probléma inkább a tőke szerkezetében keresendő. Bármilyen furcsa, a magyar gazdaság tőkeellátásának a forrása a tőzsde. Ez azonban nem a budapesti, hanem a New York-i, londoni és a frankfurti. A magyar gazdaság termelésének döntő részét kitevő vállalatok - IBM, Audi, Philips stb. - ugyanis a jól működő tőkepiacok tőzsdei befektetőinek kezében vannak.
Sok közepes méretet elért vállalat - közöttük több jobb sorsra érdemes - sorsa teljesült be az erős külföldi versenytársak által végrehajtott bekebelezéssel. Valószínű, hogy megfelelő tőkepiaci háttérrel több cég hozzájuthatott volna azokhoz a forrásokhoz, amelyek lehetővé tették volna a versenyben maradást és a fejlődést. Az idő múlásával egyre több tulajdonos jön rá arra, hogy vállalata eladása nem csupán pénzügyi kérdés. Hiába a jelentős ellenérték, legtöbbjük nem tud kritikus méretű új vállalkozást indítani. S bármilyen hihetetlen, de a negyedik tengerparti nyaralásnál s az ötödik autónál nagyobb intellektuális kihívás a mindennapok cégvezetési küzdelme. A vállalatok létrehozásának és fejlesztésének igénye várhatóan néhány ezer év után sem szűnik meg. Ehhez azonban tőke kell, s ezt a tőkét a vállalkozók - önállóságuk megőrzése mellett - nem tudják külföldről biztosítani.
A tőzsde hiányát nem csupán az érett társaságok sínylik meg. A fejlődés korai szakaszában élő vállalatok tipikus tőkebevonási igénye a kockázati tőkét befektetők felé irányul. A kockázati tőke számára azonban éppen a tőzsde az egyik legfontosabb kiszállási lehetőség. Tőzsde híján tehát nehezebb az exit, így a kockázati tőkebefektetések vonzereje is csökken, ezáltal még egy jelentős forrás lehetősége szűkül le.
A tőzsde helyzetének vizsgálatánál megállapítható, hogy egyik vizsgált tényező (megtakarítások, hazai vállalati szektor, intézményrendszer) problémái sem speciálisak, mindegyik jól tükrözi a gazdaság jelenlegi helyzetét. Ezért is furcsa, hogy a tőzsde kilátásait pesszimistán megítélők a gazdaság jövőjét tekintve optimisták.
Tudni kell, a tőzsde létjogosultságának megkérdőjelezése egyben a lemondást is jelenti egy olyan álomról, mely szerint a gazdaságban helye van egy jelentős méretű, önálló, magyar tulajdonú szektornak. Kialakulásában a működő hazai tőzsde nem nélkülözhető. Budapesti tőzsde és kritikus méretű magyar vállalati szektor nélküli világban legfeljebb azt dönthetjük el, hogy az ötnyelvű címkéken a magyar nyelvű felirat a szlovák vagy a cseh jelölés alá kerül.
Szabó László
