Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A múlt hét első fele a kivárás jegyében telt, a befektetők jó része a várható inflációs adatokat találgatta. A 11-én, szerdán reggel nyilvánosságra hozott márciusi számok azonban a várakozások ellenére nem okoztak igazi felfordulást a piacon. A 10,5 százalékos év/év (1 százalékos hó/hó) adat ugyan kismértékben magasabb volt az átlagos elemzői várakozásoknál (ezek 10,3-10,4 százalékról szóltak), az eltérés mértéke azonban nem volt olyan nagy, hogy az idegességet fokozni tudta volna.
Sőt, mivel a piaci szereplők egy része - drámaian rossz adatokra számítva - már az adat bejelentése előtt fedezetlenül adott el kötvényeket, a kevésbé rossz adatok miatt azok visszavásárlására kényszerült, és az adott pillanatban még növelte is a keresletet.
Az adatok viszonylag kedvező értékeléséhez hozzájárult az is, hogy az áremelkedés váratlan részét nem a szolgáltatások, hanem az élelmiszerek árának emelkedése okozta. Míg az előbbi termékcsoport év/év árindexe 11,1 százalékról 10,9 százalékra esett, addig az utóbbié 15 százalékról 16,3 százalékra nőtt. Természetesen a szolgáltatások áremelkedésének üteme még mindig magas - a fogyasztói árindex egészénél is magasabb -, az elmúlt két havi adat azonban az áremelkedés lassulásáról szólt.
A piac szempontjából azért vannak a szolgáltatások árai az érdeklődés központjában, mert a fejlett országok gyakorlatához hasonlóan e termékcsoport szerepe egyre nagyobb a teljes indexen belül. Arról nem is szólva, hogy a különböző, energia- és élelmiszerárakat nem tartalmazó maginflációs mutatóknak (amelyek a jegybanki lépéseket is meghatározzák) a szolgáltatások a kulcselemei.
A hosszabb távú jóslatok az Európai Unióhoz (EU) való csatlakozásunk folyományaként a magyar és az uniós munkabérek relatíve gyors közeledéséről szólnak (az olcsó keleti munkaerő beözönlésétől tartó EU lényegében a magasabb bérektől teszi függővé a teljes körű csatlakozást). Ez az összességében kellemes folyamat azonban az élőmunka-igényes szolgáltató szektor áraira jelentős felhajtóerőt fog gyakorolni. (Elég csak az osztrák benzinkutak tejeskávéáraira gondolni.)
Mindezek pedig azt eredményezhetik, hogy a magyar inflációcsökkenési tendencia jelentősen lelassul, vagy időszakosan (az elmúlt hónapokhoz hasonlóan) leáll. Mivel a kötvényárakat hosszabb távon éppen az határozza meg, hogy a folyamat miként fog lezajlani, az érdeklődés egyáltalán nem meglepő.
A jelenlegi várakozásokban általában az szerepel, hogy március volt az infláció csúcspontja, s ha különös dolgok nem történnek, a teljes inflációs index az év második felében viszonylag gyors ütemű csökkenést mutat majd, elsősorban a tavalyi energia- és élelmiszer-árrobbanás kiesésének, bázishatásának köszönhetően.
Ezzel szemben a maginflációs mutatókban a korábban említett tényezők miatt rövid távon csak kevéssé látványos változások várhatók. A teljes index lassulásának szerepe azonban mégis jelentős, hiszen a szélesebb körű lakossági inflációs várakozásokat alapvetően a „tapasztalt" (energiát és élelmiszereket a vásárlás gyakorisága miatt talán még hangsúlyosabban tartalmazó) infláció határozza meg.
Az elmúlt hónapokban jól érzékelhető volt, hogy a piaci szereplők viszonylag könnyen érvényesíteni tudták áremelési törekvéseiket az energia (illetve az élelmiszer-alapanyagok) árának emelkedésére hivatkozva. Remélhetőleg ez a folyamat visszafelé is működik - ha nincs mire hivatkozni, az áremelést is nehezebb megmagyarázni.
Ezért lenne fontos, hogy a következő hónapokban tényleg elinduljon az infláció lassú csökkenése. Ezzel együtt, áttételesen, a maginflációval párhuzamosan, a kötvénypiac nehezebb időszakának is vége szakadhatna.
Kishonti László
