Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Emlékszik e még bárki arra, hogy tavaly ilyenkor a „2000. év problémája" volt az egyik fő beszédtéma a tőkepiacokon? Amilyen gyorsan a számítógépes évezredváltást - illetve az azzal kapcsolatos szorongásokat - kiheverték a piacok, hasonló sebességgel váltakozott tavaly többször is a piaci hangulat egyik végletből a másikba.
A 2000. évet állampapír-piaci szemszögből négy fontos periódusra lehet osztani. Az első szakasz január elejétől (igaz, már korábban, 1999 őszén elkezdődött) március elejéig tartó optimista időszak volt. Ezt a két és fél hónapot a drámaian felerősödő - a forint lebegtetési sávjának szélesítésére, a fizetőeszköz várt erősödésére játszó - spekulatív tőkebeáramlás, illetve az erre kényszeredetten, összesen 2,50 százalékpontnyi kamatcsökkentéssel reagáló jegybanki politika jellemezte.
A második, pesszimista időszakot az amerikai technológiai szektor, a Nasdaq tőzsdei árfolyamainak összeomlása indította el, a külföldi befektetők kockázatkerülőbbé váltak, elfordultak a feltörekvő piacoktól - így hazánktól is. A részvénypiaci korrekcióban meghatározó szerepet játszott a Fed és az ECB sorozatos - a túlfűtött gazdaságot és az olajsokk miatt felpörgő inflációt lassítani hivatott - kamatemelési sorozata is. Magyar állampapír-piaci szempontból fontos tényező volt még a három hónapos jegybanki kötvény bevezetése, mellyel az MNB a rövid távú piaci kamatok nem kívánt további esését, a túlzott likviditástöbbletet kívánta megakadályozni. Május végén azonban ismét fordult a tendencia, a szereplők az előző évi magas nyári inflációs bázisok miatt az év/év fogyasztói árindex gyors csökkenésére számítottak az elkövetkező hónapokra. Érdekes módon az augusztusban nyilvánosságra került, a várakozásokat 1 százalékponttal meghaladó júliusi inflációs adatok még nem okoztak drámai reakciót.
A harmadik pesszimista időszak kezdete tehát inkább az augusztusi - szintén kiábrándító - inflációs adat szeptemberi kihirdetésével indult el. A szereplők ekkor döbbentek rá, hogy a magyar inflációs folyamatok rossz irányba indultak el, a többszörös, összeadódó ársokkok (olaj, élelmiszer, euró) a maginflációba is keményen átszűrődtek. A jegybank 100 bázispontos kamatemelése, valamint az akkoriban tervezett gázáremelés minden korábbi optimizmust lerombolt. A hozamok az 1998-as orosz válság utáni legnagyobb, 2-3 százalékpontos emelkedést mutattak. Október közepétől azonban a pánik csillapodni kezdett. Bár az inflációs fronton túl sok pozitívumot nem tapasztalhattunk, az olajárak stabilizálódása, majd csökkenése, a kedvező novemberi likviditási helyzet (nagy lejáratok voltak a hónapban), illetve a nemzetközi hitelminősítők javuló besorolásai mind hozzájárultak ahhoz, hogy a negyedik, ma is tartó, igen optimista időszak beindult.
A folyamatokat tovább gyorsította az euró erősödése és a lengyel állampapírpiacon kialakult állampapírhossz, relatív értékelésünk javult a külföldiek szemében. Mivel az elmúlt hónapban az államkötvény-aukciókon felkínált mennyiségeket nagy, feltehetően külföldi vásárlók „elhalászták" a piaci szereplők többsége elől, a kialakult papírhiány pánikszerű vásárlásokat indukált. Az évzárás mindezek után meglehetősen hasonló hangulatban érte a piacot, mint 12 hónappal korábban. Felfokozott vásárlási kedv, a magas bázis miatt igen optimista inflációs várakozások, a forint közeli sávszélesítésének, erősödésének feltételezése.
Néhány körülmény azonban a sok hasonlóság mellett is különbséget mutat az egy évvel korábbihoz képest. A legkülönösebb talán az, hogy a forint felértékelődésére játszó befektetők ellenére a fizetőeszközünk árfolyama több hónapja nem tartózkodik stabilan a lebegtetési sáv erősebbik szélén. Ez a 2001-es romló fizetésimérleg-várakozásokat (csökkenő lakossági és költségvetési megtakarítás, romló exportpozíció) is figyelembe véve megkérdőjelezheti a gyors forinterősödés valószínűségét.
A rövid távú spekulációra külföldről érkezett forró pénz (jelenleg több mint 730 milliárd forintnyi papír van külföldi kézben) egyébként is jelentős kockázatot hordoz magában, mivel a profitrealizálás után magasabb reálhozamokra lehet számítani.
Stratégiailag ennél is fontosabb lehet, hogy bár a magas bázis miatt a normál infláció minden bizonnyal jelentős mértékben csökkenni fog 2001-ben, a maginflációs (élelmiszer és energia nélküli) várakozások továbbra is bizonytalanok. Ez utóbbit komolyan veszélyezteti a szolgáltatásinfláció (a maginflációt leginkább meghatározó összetevő) folyamatos növekedése. Nehéz elképzelni, hogy a maginfláció kedvezőtlenebb alakulása mellett jelentősebb, fenntartható jegybanki kamatcsökkentések következnének be.
Kishonti László
