Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Október utolsó hetében két orosz delegáció érkezett Budapestre. Az első hírek arról szóltak, hogy a Gazprom-leányvállalat Sibur vezetői sajtótájékoztatón ismertetik, miért is kötöttek opciót az ír off-shore cég Milforddal a BorsodChem majd 25 százalékának a megvételére. A Sibur vezetői és a Gazprom-érdekeltségeket Magyarországon képviselő M. Rahimkulov a korábbinál jóval békülékenyebb hangot ütöttek meg. Már nem esett szó a BorsodChem igazgatóságának korábban emlegetett perbe fogásáról és inkább az együttműködés mindkét cég számára előnyös voltát hangoztatták. A még aznap sebtében összehívott BorsodChem-sajtótájékoztatón már arról tájékoztatták a közvéleményt, hogy előző nap a szintén orosz Lukoil tette tiszteletét a Molnál és a BorsodChemnél. Az orosz olajmamut jó szomszédhoz illően felkereste vevőit, miután az ukrán vagyonügynökség az Oriana konszern „stratégiai partnerének" választotta. A hét utolsó napján a Mol legnagyobb olajszállítója, a Jukosz, moszkvai vendégházába hívta a magyar újságírókat, ahol hangsúlyozták, nem terveznek tulajdonszerzést a Molban, s a magyar piacon csak egyeztetett lépéseket tesznek.
Az egyszerű szemlélő számára meglepőnek is tűnhetett a hirtelen hangsúlyváltás. A korábbi hónapok elkeseredett küzdelmei, burkolt fenyegetésekkel terhelt sajtónyilatkozatai után hirtelen már csak három békés orosz olaj-, illetve gázipari nagyágyút lát, amelyek hangsúlyozzák az együttműködés kölcsönös előnyeit, illetve pánikszerű reakcióktól sem mentes magyar cégvezetőket, akik az eddigi jelekből ítélve a kölcsönös előnyökről még nincsenek teljes mértékben meggyőződve.
A frontvonalak eközben megszilárdultak. A magas olajárak miatt rekordprofitot elérő orosz cégek az egyik, illetve az üzemi szinten idén rendkívül nyereséges, ám beruházásai miatt eladósodott BorsodChem és a gázáraktól sújtott, akvizícióktól (Slovnaft, TVK) eladósodott Mol a másik oldalon. Azon, hogy a magyar vegyipar ellenőrzésére jelentkező kérők nem nyugatról, inkább keletről érkeznek, nincs mit csodálkozni. Ehhez elég csak egy pillantást vetni az alapanyagok (olaj és gáz) útvonalára. A kérők megjelenésének időpontja és formája néhány hónappal ezelőttig azonban nyitott kérdés volt. A fordulatokkal teli folyamat megindulásában több, egymástól független tényező nagy szerepet kapott. Ezek a magas olajárak, az ukrán gazdasági és politikai helyzet és egy amerikai alap futamidejének közelgő lejárta.
A lavinát a Croesus és a Templeton alapok kiszállása indította el, akik együtt a TVK mintegy 25 százaléknyi részvénycsomagját tudhatták magukénak. A Croesus Central European Restructuring Fund futamideje a jól értesült piaci szereplők pletykái szerint még az idén lejár, számukra ezért vált sürgetővé a kiszállás. Így a TVK-t vele közösen irányító Templetonnak sem maradt sok választása. A TVK-pakettre nyilván több vevő akadt volna, a jó orosz kapcsolatairól ismert Croesus minden bizonnyal már ekkor orosz cégekkel is tárgyalhatott. A TVK-részesedés azonban először a BorsodChemnél landolt, nemcsak 25, hanem a Morgan Grenfell alapéval együtt összesen 29,9 százalék.
A BC befektetői kissé értetlenül fogadták a TVK-vásárlást. A kazincbarcikai vezetés többször hangsúlyozta a lépés preventív jellegét és azt, hogy annak egyetlen célja a cég növekedéséhez szükséges etilénellátás biztosítása. Amikor a BorsodChem rendkívüli közgyűlése jóváhagyta a részvénycserével kombinált ügyletet, a kilátások néhány pillanatra derűsnek tűntek. A Mol 20 százalékos TVK-részesedéséhez mérten helyet kaphatott az igazgatóságban, a BorsodChemmel közösen pedig kényelmes 50 százalékkal irányíthatták volna a céget. A Mol és a BorsodChem stratégiai elképzelései sem estek távol egymástól. Kissé leegyszerűsítve: a BorsodChem minél több etilént akart, a Mol pedig azt, hogy a TVK minél több etilént gyártson a Mol által szállított vegyipari benzinből és gázolajból. A BorsodChem árfolyama azonban mindaddig nem hagyta abba a zuhanást, amíg be nem jelentették, hogy a 23 százaléknyi BorsodChemhez jutó Croesus és Templeton szerződésben vállalta, nem növeli tovább részesedését és részvényeitől csak a BorsodChem pénzügyi tanácsadójával egyeztetve válik meg. Ennél talán még fontosabb volt az a szándék, hogy a menedzsment, amely a BorsodChem kedvező megítélésében az összes tőzsdei cég között talán a legnagyobb súllyal bírt, a helyén marad, s az alapok nem kérnek helyeket az igazgatóságban.
A komfort így csaknem teljessé vált, bár a BorsodChem pénzügyi befektetőinek még el kellett magyarázni, miért volt szüksége egy kifejezetten commodity (nagy mennyiségben hozzáférhető, mint a polietilén, a polipropilén, a PVC) termékeket gyártó TVK-ra az évek óta a vegyipari ciklustól való függetlenedést (MDI-, TDI-fejlesztések) hangoztató kazincbarcikai cégnek. Ezt az apróságot az öröm pillanatai fedték el, amikor az augusztus 29-ei TVK-közgyűlés áldását adta az ügyletre és megtörtént a hatalomváltás.
Alig fújta ki magát azonban a BorsodChem vezetése az augusztus végi TVK-közgyűlés után, Kazincbarcikát üzletember-delegáció kereste fel. Az angolul is remekül beszélő látogatók bejelentették, csaknem 25 százalékos részesedést vásároltak a BorsodChemben, s szeretnének beíratkozni a részvénykönyvbe. Mivel a menedzsment sem a befektető szakmai mivoltát nem látta igazoltnak, s az ír Milfordként bemutatkozó tulajdonos sem fedte föl stratégiai szándékait, ellenségesnek minősítették a „bevásárlást". A vélhetően kiváló álcának szánt Milford sajnos nem volt ismeretlen a magyar tőzsdei befektetők körében. Korábban ugyanis néhányszor már az orosz Gazprom pénzügyi vállalkozásaként mutatkozott be, például amikor Dégáz-részvényeket vásárolt, majd adott tovább a Molnak. Így hamar híre ment, hogy a magyar vegyipar ajtaján az oroszok kopogtatnak.
Valószínűnek tűnik, hogy az ötletgazda nem feltétlenül a főleg gázkitermeléssel és -forgalmazással foglalkozó Gazprom, inkább a BorsodChem-részesedéshez jutott Templeton és Croesus lehetett. Mint utóbb kiderült, a lock up megállapodásként emlegetett „szerződés" az alapok és a BorsodChem között csak az utóbbi részvényeire vonatkozott, így aztán a Croesus átalakította ezeket BorsodChem-GDR-okká (globális letéti igazolások), majd szabadon értékesítette őket. Közvetítővel vagy sem, most már nem fontos, a papírok némi kiegészítéssel a Milford Holdingshoz kerültek, amelynek tulajdonosaként egyébként két ciprusi illetőségű férfiú van jelenleg bejegyezve, a cég képviselőjeként viszont M. Rahimkulov, a Gazprom tulajdonában lévő magyar Általános Értékforgalmi Bank elnöke lépett fel.
A Gazprom számára azonban a BorsodChem nem lehetett stratégiai célpont, vonzerejét nyilván az adta, hogy a TVK legnagyobb részvényeseként irányítja a tiszaújvárosi céget. A TVK viszont főleg azért lehetett érdekes, mert a Gazprom jó esélyt látott arra, hogy megszerzi az ukrán Oriana vegyipari komplexumot. Az Orianát és a TVK-t még a KGST-időkben úgy építették, hogy szerves egységként kapcsolódjanak egymáshoz, s a két cég között értékes etilénvezeték is húzódik (az etilén szállítása közúton drága és nem túl biztonságos, ezért a csővezeték itt kincset ér).
A BorsodChem vezetése, fölismerve, hogy új tulajdonosait csak 30 százalékos TVK-pakettjének köszönheti, gyorsan cselekedett. Az új stratégia két gondolatból állt: „add el a TVK-t, biztosítsd az etilént". A Mollal folytatott intenzív tárgyalásokkal úgy látszott sikerül mindkettőt elérni. Szeptember 23-án bejelentették, a Mol és az MKB megvette a BC TVK-pakettjének felét, s a maradék 15 százalékra opciót adott a Molnak és a TVK-nak. Ezzel egyidejűleg a BorsodChem vezette TVK opciót adott a Molnak, 9,5 százalékos sajátrészvény-csomagjának megvásárlására. A BC cserébe a korábbinál kedvezőbb feltételekkel tíz évvel meghosszabbított etilénszállítási szerződést kötött a TVK-val, melynek fő tulajdonosa ekkor már a Mol volt.
A BorsodChem új, orosz tulajdonosa azonban haragra gerjedt, s a valóban szokatlanul önállóan cselekvő igazgatóság felelősségre vonását helyezte kilátásba. A Milford megjelenése a Molt is cselekvésre késztette, s mivel pozíciója a TVK-ban a BorsodChem kiesésével nem volt túl stabil, lehívta a TVK 9,5 százalékra szóló opcióját, s hogy a 33 százalékos határt át ne lépje, közben 6,4 százalékot eladott a CIB Banknak.
Ekkor váratlan fordulat következett. Az ukrán vagyonügynökség nem az esélyesebbnek tartott Siburt (a Gazprom leányvállalatát), hanem a Lukoilt bízta meg az Oriana rekonstrukciójával, a megbízatás a későbbi eladásra is kiterjedt. Az Oriana elvesztése és a Mol térnyerése a TVK-ban nehéz helyzetbe hozta a Gazpromot, ami érthetővé teszi a hirtelen stílusváltást. (A Sibur igazgatója azonban hangsúlyozta, eddig még egyik befektetésükből sem vonultak ki, ami nem sok jót vetít előre a BorsodChem ez irányú szándékaira nézve.) A TVK ezt követő, november 3-i közgyűlésén a Mol és támogatói mintegy 48 százalékos részesedéssel jelentek meg, ami – még ha igaznak bizonyulnak is a pletykák, hogy a közgyűlés előtti napokban a Mol intenzíven vásárolt a tőzsdén – kevés volt a minősített többséget (75 százalék) igénylő alapszabály-módosítások megszavazásához. A közgyűlésen az is kiderült, a Milford 13,5 százalékkal, a Gazprom-csoport és támogatói összesen 27 százalékkal rendelkeznek a TVK-ban.
Ezzel általános vélekedés szerint a harc helyét a tárgyalások vették át. A TVK-ban a Mol van irányító pozícióban, egy blokkoló kisebbség azonban megakadályozhatja a nagyobb döntések meghozatalát. A BorsodChem viszont, amint azt valószínűsíteni lehet, semmilyen módon nem kerülheti el, hogy szakmai befektetőként meghatározó orosz tulajdonosa legyen.
Kérdés, hogy a térség nagy orosz befektetője a régióban elsőként megjelenő Gazprom lesz-e, vagy a Duna mellett is terjeszkedő Lukoil (a cég ellenőrzi a „bolgár Molt", s legutóbb az újvidéki finomítóra vetettek szemet), amely – az Oriana megszerzése után – sokkal szervesebben kapcsolódik a magyar petrolkémiai iparhoz. Ez utóbbi megoldás mindenképpen logikusabbnak látszik, a Lukoil (az Oriana tulajdonosaként) nemrég kötött a BorsodChemmel etilénszállítási szerződést, így tulajdonosként való szerepvállalása indokoltabbnak tűnhet a távoli Siburénál. Ami biztos, mindkét cég, nyilván a magas olajárakból keletkezett forrásokat felhasználva, intenzív terjeszkedési szándékát jelentette be a petrolkémiai területen. A Gazprom és a Lukoil közötti viszonyt Budapestről megítélni nem könnyű, annyi azonban bizonyos, hogy a Mol pozícióin javít a másik orosz szereplő megjelenése. A BorsodChem szempontjából az alapanyag-szállítás növelésére törekvő, a jelenlegi menedzsment stratégiáját elismerő tulajdonos lenne a legkedvezőbb.
A magyar befektetők csak reménykedhetnek, hogy a harc hevében erősen túlköltekező szereplők nem kerülnek patthelyzetbe, s belátható időn belül ésszerű kompromisszumos megoldást találnak. A BorsodChem november 24-i közgyűlésén ugyan tisztábbá válhat a kép, de a normális viszonyok kialakításához az általános vélemény szerint több időre lesz szükség.
Molnár Gergely
